A GTA V tavaly őszi bejelentése óta gyakorlatilag egy trailer és egy maroknyi hivatalos kép áll rendelkezésünkre a játékról. Nem tudjuk, miről szól majd, nem tudjuk, ki lesz a főszereplő, és nem tudjuk azt sem, hogy mennyire lesz komolyan vehető a játék. Amit viszont tudunk, az az, hogy a GTA franchise tulajdonképpen a legnagyobb videojáték-lufi, ami az utóbbi tíz évben a magasba emelkedett. Szokás szidni a Call of Duty szériát, amiért nem fejlődik. Pedig ha jobban belegondolunk, a GTA sem változott olyan sokat az eltelt tíz évben.

HAZUGSÁGOK HÁLÓJA

Gondoljuk csak végig logikusan! A GTA III tavaly volt tíz éves, a játék e jeles alkalomból még mobilkészülékekre is megjelent. Ez kiváló alkalmat szolgáltatott rá, hogy újra végigjátsszuk az első 3D-s részt, és bár a GTA III vitathatatlanul játéktörténelmi jelentőséggel bír, nemcsak nosztalgiát, de vegyes érzelmű felismerést is hozott. Észrevettük, hogy a GTA III gyakorlatilag ugyanaz a játék, mint a GTA IV, csak éppen kevesebb poligonból épül fel, és a sztori sem veszi komolyan magát annyira. Persze ez az összefüggés mindig is tudható volt, a Rockstar sosem rejtette véka alá, hogy a GTA IV afféle remake, mintsem valódi folytatás. A város ugyanúgy Liberty City, a sztori szintén egy semmiből induló piti bűnözőt követ, és a forgatókönyv iránya is sok egyezést mutat. Hisz ahogy a GTA III-ban, úgy a IV-ben is feltűnik az olasz maffia, átver a csajunk, bekavarnak a korrupt kormányügynökségek, és még sorolhatnánk…

És tulajdonképpen nem ezt látjuk az összes többi GTA-ban is? A Vice City, melyet a rajongók a valaha megjelent legjobb résznek tartanak, nem több, mint a GTA III játékmenetének és történetének átültetése a napsütéses Miamiba. Persze, a főhős már beszél, és vannak robogók, de… tulajdonképpen ennyi az összes igazi újdonság. A San Andreas sem sokkal jobb e téren, az a játék nem több egy felpumpált digitális játszótérnél -- pont olyan, mint amilyenné CJ válik, ha túl sok szteroidot szuszakolunk bele az edzőteremben: nagydarab, rosszarcú, és bár szereti kényeztetni az érte rajongókat, sosem lehetne belőle Shakespeare-színész.

MIT JELENT EZ VALÓJÁBAN?

A GTA sorozat tehát semmi mást nem csinált, mint kitalált egy működő sandbox receptet, amit azóta az összes ilyen stílusú játék átvett tőle. Adott egy semmiből jövő főhős, akinek kisebb-nagyobb feladatokon át kell feljebb jutnia az alvilági ranglétrán. Közben találkozik barátokkal és ellenségekkel, lesz legalább egy csaj, aki bekavar, és a történet végén jelentős fordulóponton kell átlendülni. Ismerős? A játékmenet is mindig egyforma: elvezetünk egy helyszínre, megnézünk egy videót, majd irány a küldetés, ahol ha sikerrel jártunk, kapunk egy újabb átvezetőt és némi költőpénzt. Ezt láthatjuk a Mafiában (még akkor is, ha nem GTA-klón), a Prototype-ban, az Assassin’s Creedben, vagy épp a Sleeping Dogsban, amit Bate már reggel óta játszik a szerkesztőségben.


Természetesen eszünk ágában sincs elvitatni a GTA-sorozat érdemeit. Az, hogy ez a metódus ilyen hosszú ideje üzemképes, bizonyíték rá, hogy a Rockstar rátapintott valamire, ami minden létező játékosnak bejött. De tény és való, hogy ezeknek a trendeknek a tükrében a GTA V minőségét is előrelehet vetíteni. Olyan játékot várunk, ami szebb lesz a GTA IV-nél, de a játékmenet kísértetiesen hasonlít majd rá. A sztori megint egy lent kezdő, de gyorsan feltörő karakter körül fog bonyolódni, lesz egy vékony szerelmi szál, a befejezés pedig felfed valami hú, de meglepőt. És persze a küldetések is teljesen úgy épülnek majd fel, ahogy a GTA IV-ben... Vice Cityben... III-ban, na! Következésképpen a GTA V nem lesz forradalom, csak egy tökéletességig finomított recept. Ti mit tippeltek, igazunk lesz?