Sok ilyen és ehhez hasonló állítás veheti el az ember kedvét egy-egy multi támogatásától, de a játékosok ellen elkövetett legnagyobb merényletek kétségívül a szenvedélyüket érintő változtatások. Jó példa erre az eredeti játékokat is élvezhetetlenné tevő DRM, a túlságosan magas ár, vagy az olyan üzleti döntések, melyek háttérbe szorítják a AAA-kategóriás programokat, és egyre nagyobb teret engednek a mikrotranzakciós rendszerrel működő, ingyenes játékoknak. A vásárlók ilyen esetekben magukból kikelve anyázzák a nagyvállalatokat, és minden létező rosszért őket teszik felelőssé -- jó példa erre, hogy az EA-t például nem is olyan régen a leggonoszabb amerikai vállalatnak választották.
Ti kértétek
Pedig ha jobban belegondolunk, nyilvánvalóvá válik, hogy a kiadóóriások csak a vásárlói igényeknek megfelelően változtatnak a stratégiáikon. Vegyük példának a -- sok olvasó szerint a sátán földi helytartója által vezetett -- Activisiont! Az amerikai székhelyű cég egyszer régen a minőségi FPS-ekről volt híres, ők adták ki többek között az id Software licencein alapuló játékokat is. Aztán 2007-ben történt valami, ami alapjaiban rengette meg az addigi üzleti elképzeléseket: a kiadó által eleinte ellenzett Call of Duty 4: Modern Warfare olyan népszerűségre tett szert, hogy képes volt megverni a Halo 3-at annak saját platformján. Az Activision rájött, hogy a CoD-dal hatalmasat lehet szakítani, és ezért sorozatgyártásba kezdett. A többi már történelem, hisz mind a Treyarch-féle Black Ops, mint pedig a tavalyi, kiherélt Infinity Ward által fejlesztett Modern Warfare 3 rekorddöntögető siker lett -- gyakorlatilag egyedül viszik a vállukon az Activision minden nem Blizzardhoz fűződő kiadását.
Call of Duty 4: Minden itt kezdődött...
De az EA nem épp szimpatikus DLC-áradata is érthető. A játékosok hajlandók fizetni a Battlefield 3 kiegészítőkért, akár előre is, anélkül, hogy bármi fogalmuk lenne róla, hogy mit rejtenek majd a letölthető extrák. És amíg a gamerek ennyire elkötelezettek, addig ne várjuk, hogy változni fog a világ. Sokszor hallani, hogy a nagy kiadók kinyírják az innovációt, lefölözik a tehetséges fejlesztőket és túl sokba kerülnek a munkálataik. Pedig mindez csak egy válasz a játékosok igényeire. Amíg 6 millió felett adnak el a Modern Warfare 3-ból első nap, s míg mindenki alig várja, hogy újra ráfizessen valamire, amit már egyszer megvett, addig semmi, mondom, SEMMI sem lesz más.
Az érem másik fele
Pedig nem vádolhatjuk a kiadókat azzal, hogy ők nem próbálkoztak. Emlékeztek még a Beyond Good & Evilre, melyet a Ubisoft finanszírozott sok-sok millió dollárból? Alig sikerült eladni belőle pár ezer darabot, és a francia cég még így is hajlandó volt rábólintani egy minden bizonnyal ennél is drágább folytatásra. Na és a Mirror’s Edge az EA-től, ami mellett teljes mellszélességgel kiálltak a kanadai nagyfőnökök? Hatalmasat bukott, mert mindenki az aktuális CoD-ot, Gears of Wart, akármit vette helyette.
Ilyenkor szokás mutogatni az ipari kannibalizmusra, mondván, hogy ha a kiadók okosabb stratégiákra váltanak, vagy ha jobban átgondolják a megjelenési kapukat, nem áll elő ez az áldatlan állapot. Csakhogy a tények akkor is tények: a játékosok tömegei nem ezek mellett a remek játékok mellett döntöttek. Őket jobban érdeklik az évente kiadott, alig-alig fejlődő sorozatok.
Erre viszont csak egy érdemi reakciója lehet minden olyan cégnek, ami pénzt akar csinálni: az, hogy ontani kezdik magukból a folytatásokat és csakis hosszasan tejeltethető franchise-okban fognak gondolkodni. Ez szimpla ok-okozati összefüggés: a kiadók profitot szeretnének termelni, csakúgy, mint a játékfejlesztők, és minél többet adnak el egy játékból, annál nagyobb bevételre tesznek szert. A konklúzió tehát annyi, hogy minden rajtunk, játékvásárlókon múlik. Nem a kalózokon, ahogy a Ubisoft állítja, és nem is a PC és a konzol közti alapvető különbségeken, ahogy azt a Battlefield sorozattal sugallja az EA.
A Dead Space 3 már egy kooperatív shooter.
Hát igen, ez kell a népnek.
Hogy változtassunk?
Egyszerű: igényes játékokat kell venni, és ha a kiadók látják, hogy nemcsak az adott évi CoD-dal, BF-fel és Assassin’s Creeddel lehet dollármilliókat szakítani, ők is változtatnak majd. Addig viszont, míg mindenki kooperatív módért sír az olyan, abszolút szólóra kihegyezett programok esetén, mint a Spec Ops: The Line, vagy nagy, bejárható területeket követel a klasszikus versenyjátékoktól, á la NFS, akkor ne tessék meglepődni rajta, ha egy nap nyakunkon lesz a Mass Effect MMORPG, a Dead Space 3 kooperatív akcióorgiává avanzsál, a játékok pedig semmit sem változnak évről évre. Szóval igen, az ipar jelen állása csakis nekünk köszönhető. Megesszük, amit főztünk?
Inhaler2: Oké, annyi volt a reklám, de hány 90 milliárdot hozott. Most költhet rá még dupla annyit, de minek? Ha kijön A Blacj ops2 50ből (ami még így is bődületesen sok és feleseleges), miért költsön 230-at? Nincs reáció.
Aztán ott van még a reklám ereje, de az rengeteg pénz. Viszont az ilyen mamut cégnek jobban megtérül, ha 50-100 milliót inkább reklámba tesz bele, mint fejlesztésbe. Nem véletlen, hogy a játékok költségében a reklám már többszöröse, ténylegesen annak a költségnek, amit a játékra fordítottak. Asszem COD-nál volt ilyen, (MW2), hogy fejlesztés 50 millió, reklám 200 millió felett.
@WhitewolfH1: "De ha belegondolsz a kis cégek feljőnek és azok is nagy cégek lesznek és ugyan ezt fogják csinálni. "
Igen ez az élet körforgása. Ez kb mindenre elmondható, az életre, a természetre, a gazdaságra stb. Itt minden azon múlik, hogy éppen melyik periódus zajlik le. Akkor jó, ha a felszálló ágban vagyunk.
Mindig a régit felváltja valami újabb és jobb. Csak itt most nem az a kérdés hogy mikor hanem hogy jobb lesz e vagy még ennél is rosszabb.
De ha belegondolsz a kis cégek feljőnek és azok is nagy cégek lesznek és ugyan ezt fogják csinálni.
@standardbearer én nem létszügségletről beszéltem. Én piaci hiányosságról.
@Inhaler2: Én azt mondom, nem szabad a múltba menni, hogy mi volt akkor, satöbbi. Akkor (=már akik ezt megélték), jöttek be az újdonságok, kezdődött ez az egész piac, akkor lett egy piaccá alakulni a játékipar (kilencevensévek), ne jöjjünk azza, hogy akkor megtalálta számítását, most nem. Nem a játékipar változott annyira, hanem az ő személye (te,én), és az igények túlnyomó többségben. Most is vannak kiváló játékok sőt....
Most kezdődik vagy már kezdődött el valami új, ami végbe is fog menni 5-10 év alatt, de lehet hogy hamarabb is... Újra jönnek fel és alakulnak a kis stúdiók, a rétegjátékokra szakosodó stúdiók és cégek, újra alakulnak ki a kisebb rajongótáborok, és elkezdenek éhezni és kihalni a nagy cégek. Persze ennek még idő kell, ez lassú folyamat.
Erre jó példa a Total War sorozat,ami már sok darabot megért,mégis szinte mindig valami újat tud mutatni.
emlékszik még valaki arra a zsarolási ügyre, amikor a kiadó pozitív kritikát akart kisajtolni egy játékokat ismertető lapból?
Régen nagyobb volt a változatosság, több rétegjáték, sok újdonság. Ezeknek a játékoknak persze sokkal kisebb (de annál lelkesebb) rajongóik voltak. Mivel sok kisebb cég, kiadó versengett (sok apró halacska az akváriumban), ezért nem egy egész gamer (kommersz) piacot céloztak meg, hanem ezeket a rétegeket. Bőven elég volt a kisebb bevétel a kisebb költségeik fedezésére. Így mindenki megtalálta a számára megfelelő játékot.
Viszont ugye a sikeresebb kiadók szépen elkezdték felfalni a kisebbeket, átcsábítottak fejlesztőket stb. Most már oda jutottunk, hogy néhány cápa úszkál az akváriumban, más már szinte semmi.Ezeknek a gigamamut cégeknek hatalmas kiadásai vannak. Milliókba lehet mérni a fejlesztéshez nem is közvetlenül kapcsolódó költségeket (lehet EA,nál a havi WC papír költség is milliós tétel. ) ). Ezeket is mind fedezni kell. Villanyt fizetni, szerver parkok, ügyvédek, kertészek, fel se lehet sorolni.
Na ezt már régóta rétegjátékokkal, nem lehet előteremteni. Igen lehet benne valami, hogy igazodnak a felhasználói igényekhez. DE nekik az is a stratégiájuk, hogy a mamut céget finanszírozni tudják. Ezt csak kommersz címekkel lehet megtenni...sőőt már pár év és lehet azzal sem. Nem véletlen, hogy Act-Blizz-nél is veszteségekről olvasunk, egy COD és WoW mellett.
Szerintem előbb-utóbb (hiszen az életbe semmi sem örök, hanem inkább körforgás) bedőlnek ezek a dinoszauruszok és a játékfejlesztés új "evolúciója" kezdődik el ismét. A kickstarter lehet ennek az előfutára.
"Nem értek egyet, ugyanis ők csinálják a játékokat, te megveszed őket, de rá vagy kényszerítve, hogy azt vedd meg!!!! Most kijön teszem a dragon age 3, itt 400-an beírják, hogy ááááááá tuti megveszem, milyen király, azért veszi meg, megvakította a reklám ,meg a gamer közösség és megveszi, de ez nem feltétlen aző hibája, ő csak egy AAA címmel szeretne játszani és nem egy gyagyi szarral."
Mert az emberek többnyire idióták. Senki nem KÉNYSZERÍT senkit, hogy játékokat vegyen. Videojátékokra SENKINEK nincs szüksége a szervezete életben tartásához. Szeretjük őket, persze, És ha valakit tényleg érdekelnek, akkor igazán rászánhat némi időt, hogy utánanéz a felhozatalnak, nem? A gagyi szar, jelen esetben gondolom azt jelenti, hogy nem egy hadseregnyi fejlesztő csinálta, tehát nem egy háborús FPS-ről van szó, ahol az agyonlőtt ellenfelek valós fizika szerint széjjelrobbanó hullájából felszálló utolsó fingon gyönyörködhetsz a global illuminationön. Nem kell a külsőségeken fennakadni. Ezt csak az idióta emberek csinálják. Hoppá. Az emberek viszont többnyire idióták.
"Egyenes példa, csak 3 cég csinál kakót, az emberek veszik a zacskós kakaót, ami 99ft és drága, de megveszed, mert ez a 3 cég csinálja csak ezt a minőségi kakaót és lehet, hogy csak a csomagolása változik és az arculata, de te akkor is megveszed, mert rá vegy kényszerítve, nincs más.... vagyis van, csak szarabb minőség (indie játék, vagy noname),"
Mert valójában nem a tartalmat nézik, csak a brandet. Mert a legfőbb információforrásuk a reklám. Mert több pénzük van mint idejük (vagy csak kevésbé sajnálják). Van más lehetőség is, vannak más játékok, vannak egyéb tájékozódási pontok, azok eléréséhez viszont némi tudatosság és felelősségvállalás szükséges. Hozzáteszem: nem sok.
"Magyarul: A kiadók és azok menedzserei, direcktorai, alapítói kreálják a divatot, a grafikai szabványt a sztorit és nem mi, mi csak fogyasztók vagyunk és látszik, és sír mindenki, mert nem kell 30X Cod, de megveszik, mert NINCS ALTERNATÍVA...és mindig lesz az a 12-14 éves korosztály, akikek az új cod igen is nagy szám, nekem vagy egy chochonak már szar, de a 12 évesnek újdonság, így igen is az arcunkba lesz nyomva, már akinek az nyémbe biztos nem."
A nagy kiadók legnagyobb hibája pedig éppen az, hogy NEM diktálják a divatot. Kiszolgálják az igénytelen tömegeket és még csak meg sem kísérelik befolyásolni az emberek ízlését, addig nyomi egy színvonalasabb játékot amíg az el nem terjed, stb (meggyőződésem, hogy mindent el lehet adni, lényegében mindenkinek, csak érteni kell hozzá). Az egyszerűbb utat választják, ez pedig óhatatlanul stagnáláshoz vezet, ami a tartalmat illeti (a technika a játékipartól függetlenül is fejlődik az élet minden területén, egy jobb grafikai motort tehát nem neveznék feltétlenül innovációnak).
Ami az új IP-ket illeti, azokkal szerintem az a legnagyobb gond, hogy a nagy kiadók már annyira költségesek, hogy nem engedhetnek meg egy komoly bukást, mert elég egyszer leesniük a lépcsőn és onnan már nehezen fognak felkelni.
A probléma másokban keresendő