Május elején derült ki, hogy új fejezettel bővül a sötét lovag interaktív univerzuma, bár nem mindenki volt boldog a bejelentés után (sőt), a Batman: Arkham Shadow ugyanis csak és kizárólag Meta Quest 3-ra lát majd napvilágot, ergo csak azok élhetik át a köpenyes igazságosztó új kalandját, akik rendelkeznek a szóban forgó VR eszközzel. A Camouflaj (Iron Man VR) fejlesztésében készülő program a Summer Game Fest során kapta meg a látványos sztorielőzetesét (az Arkham Origins és az Arkham Asylum között játszódik a történet), az Opening Night Live-on pedig ismét megtekinthettük, miként fest Gotham City a The Rat King névre hallgató gonosztevő rémuralma alatt.

Ezúttal már ráadásul valódi gameplay-t kaptunk, ami egyrészt rámutatott a Meta Quest 3 erejére, másrészt bebizonyította, hogy új perspektívából is működik a Rocksteady által csúcsra járatott játékmenet. Batman: Arkham Shadow ugyanis pontosan azt az időzítésen alapuló harcrendszert alkalmazza, mind a hagyományos elődei, emellett a lopakodás is ugyanúgy működik, mint azokban, a rajongók tehát pillanatok alatt otthonosan érezhetik magukat a programban – még a kütyük zöme is átkerült, csak hogy teljes legyen a kép. Kiderült továbbá, hogy az Origins-ben már bizonyított Roger Craig fogja megszólaltatni a köpenyes igazságosztót (az idősík szempontjából ő volt a logikus választás), de emellett a többi szinkronhangról is lerántották a leplet, így fest tehát a szereposztás:

  • Harvey Dent: Troy Baker
  • Dr. Harleen Quinzel: Tara Strong
  • James Gordon: Mark Rolston
  • Otis Flannagan: Khary Payton
  • Lyle Bolton: Earl Baylon
  • Barbara Gordon: Chelsea Kane
  • Alfred Pennyworth: Martin Jarvis

A Batman: Arkham Shadow 2024 októberében fog megjelenni a fent emltett eszközre – remélhetőleg nem csupán látvány, de sztori és karakterek szintjén is képes lesz felnőni a Rocksteady klasszikusaihoz.