Noha alig több, mint egy hónappal ezelőtt mutatták be a mozikban a népszerű videojáték-franchise alapján készült filmet, a Borderlands-et, az adaptáció pályafutása máris véget ért a kasszáknál. Ami nem is meglepő, tekintve, hogy a lesújtó kritikák mellett anyagilag sem szerepelt túl jól, és akkor még finomak voltunk. Az alkotás csak 8 millió dollárral nyitott, és eddig 31 milliót termelt világszinten. Ez már belföldön is nagyon kevés lenne, főleg ahhoz képest, hogy a Variety becslése szerint 115 milliót tapsoltak el rá, plusz 30 millióba kerültek a marketing-költségek. És mivel a mozis bevételek közel fele jut vissza a stúdióhoz, valóban kétségbeejtő a helyzet.

df4609ab4f83f9d681698f5ee061ee1e-1723535885.jpeg

Pedig mostanság a hasonló alkotások egyre másra aratják a sikereket, a The Last of Us, a Super Mario Bros. A film, vagy épp a Sonic, a sündisznó két része is segített megtörni a videojáték-adaptációs átok jegét, azonban a Borderlands végleg a földbe állt. Sőt, ha tovább megyünk, igazából rájöhetünk, hogy a film még a bukások között is új mélységeket talált, mivel a 2018-as Tomb Raider ugyan 275 millió dollárt termelt annak idején világszinten, azt is bukásként könyvelték el. Márpedig az is hasonló büdzsével büszkélkedhetett, mint a Borderlands.

A borítókép forrása: Deadline