Randy (Johnny Berchtold – Snow Falls) élete már akkor megroppant, mikor még csak második osztályba járt. A tanárnőjével történt tragédia szabályosan sokkolta őt, az esemény pedig kihatott a jövőjére is. Most egy gyorsétteremben dolgozik, ahol napi szinten el kell viselnie a megaláztatást és hogy vicc tárgyává teszik a kollégái. Egyetlen ember van odabenn, aki sajnálatot érez Randy iránt: Benson (Kyle Gallner – Mosolyogj), aki soha nem szól semmit, de egy nap nála is elszakad a cérna. Szép nyugodtan kisétál, rágyújt egy cigire, kivesz egy vadászpuskát a kocsija csomagtartójából, majd módszeresen agyonlő mindenkit az étteremben – kivéve Randyt. Szánja a fiút és úgy érzi, meg tudja mutatni neki a helyes utat. Lényegében túszul ejti, kényszerítve arra, hogy vele tartson, akárhová is vezet az útja.
Amint Benson minél jobban megismeri a lelkileg teljesen széttört Randyt, úgy dönt, hogy a srácnak végleg le kell számolnia a múltjával. Egy lány azért dobta, mert elpusztult a macskája? Akkor ideje felkeresni ezt a lányt és kérdőre vonni! Randy vele tart, hiszen nincs más választása. Az ember nem sokat gondolkodik, miközben csak úgy tud telefonon beszélni az anyjával, hogy egy pisztolyt nyomnak a bordáihoz. Benson viszont láthatóan egy időzített bomba. Néha teljesen elveszíti a kontrollt, kiszámíthatatlan a viselkedése és bármikor, bárkit kivégezhet – beleértve Randyt is.
A The Passenger a Blumhouse jóvoltából születhetett meg (Jason Blum violt a film egyik producere) és a Soft & Quiet után ismét egy olyan thrillert kaptunk a stúdiótól, ami nem spórol az erőszakkal és a lelki terrorral. Benson egyértelműen egy pszichopata, Kyle Gallner pedig elképesztően jól hozza ezt a karaktert. Egyszerre kimért, félelmetes és tényleg kiszámíthatatlan egy-egy reakciója. Berchtold és lényegében az összes többi szereplő csak asszisztál mellette – Gallner lazán ellopja a showt. Carter Smith (Swallowed) rendezése szép lassan, egy road-movie képében vezet bele a tébolyba. Lyn Moncrief operatőri munkája gyönyörűen mutatja be a végtelen pusztaságokat, a városszéli utakat, ahol a madár se jár, és az ezeken oázisként álló, rozsdás benzinkutakat és gyorséttermeket. A The Passenger nyugodtan játszódhatna a világ végén is, hiszen itt nem az út számít, hanem a cél, ahová végül megérkezünk. A lila neonfényben úszó finálé rendkívül erős, de összességében az egész film nagyon rendben van és nálam titokban fel is kúszott a tavalyi év Top 10-es listájára.
Képek forrása: Variety, Collider
