Freddie filmje, még akkor is, ha a legendás énekes életének történetét a rendező Bryan Singer és a forgatókönyvírók jó néhány ponton megváltoztatták. A Queen kétségkívül a 20. század második felének egyik legikonikusabb zenekara, amelynek előadásmódja – elsősorban Freddie-nek köszönhetően – képes volt úgy berántani a közönséget a showba, hogy azok is a koncert részének érezték magukat, nemcsak puszta szemlélőnek. A koncertfilmek készítése nehéz feladat, hiszen úgy kell megidézni egy korszakot, hogy az tisztelegjen nemcsak a muzsikusok, de a zenéjük előtt is. Ebből a szempontból felemásan teljesít a Bohém Rapszódia, mindjárt el is mondjuk, miért!
Azért, mert a Bohém Rapszódia a Queen életének történetét csak lépésekben mondja fel, de nem igazán törődik azzal, hogy újat mondjon a zenekar bármelyik tagjáról. Nem, még Freddie-ről sem, akiről megtudhatjuk, hogyan kezdett el zenélni a Queen elődjének számító SMILE nevet viselő zenekarban, milyen volt a viszonya a családjával, és hogy a Queen hogyan jutott el a csúcsok csúcsára, az 1985-ös londoni Wembley Stadionban megrendezett Live Aid koncertre. Ebből a szempontból tehát a trailer egy kis csúsztatást tartalmaz, de hát a rajongók úgyis kívülről fújják Freddie életének minden pillanatát nem? Itt kérem, a lényeg a koncerteken és a legendás dalok megszületésének körülményein van, és ebből a szempontból egyszerűen nem tudott hibázni a rendezőpáros, Bryan Singer és Dexter Fletcher (Singert hetekkel a forgatás vége előtt kirúgták).
Olyan dalok hangzanak el a több, mint két órás film alatt, mint a címadó Bohém rapszódia (eredetiben), amellyel a Queen sikeresen összemosta a rockot és az operát, az I want to break free, a We will rock you, vagy éppen a We are the champions. És ez a dalkínálat egy apró szelete, és amit úgy építettek bele az alkotók a filmbe, hogy azok maximálisan hűek maradjanak az eredeti alapanyagokhoz. Rami Malek pedig, akit azután választottak ki Freddie Mercury szerepének eljátszására, hogy Sacha Baron Cohen kreatív különbségeken összebalhézott a producerekkel, úgy játszotta el az énekes-dalszerzőt, ahogy valószínűleg senki más nem tudta volna: mozdulatai, mimikája tökéletesen megidézik a zenekar frontemberét. Az autentikusság jegyében egyébként az olyan apróságokra is ügyeltek a készítők, hogy Freddie leghíresebb jelmezei mind felbukkanjanak a filmben, vagy pedig, hogy a Live Aid koncerten a zongorán pont annyi pohár ital legyen, mint amennyi a valóságban is volt. Rami Malek és a zenekar többi tagját alakító színész is alteregói lehetnének azoknak, akiket megformáltak. Remekül játszanak, el lehet hinni, hogy a Freddie túlzó élete, bulijai miatti veszekedések valóban fájdalmasak voltak számukra.
Ugyanakkor azt nem tudhatjuk meg, hogy a zenekar tagjai hogyan élték meg a hírnevet, de azt igen, hogy Freddie hogyan próbált kifelé nagyvilági bulikirálynak látszódni, míg belül csak egy önmagát kereső, önmagával megbékélni vágyó, szeretetre éhes ember volt. Igaz, másságának kérdését is ügyetlenül oldották meg az alkotók, hiszen nem látjuk át azt a folyamatot, ami alatt Freddie rájött a dologra, el lett intézve egy két perces jelenetben. Pedig ez alapvetően meghatározta őt, munkásságát, a Queent, elég csak néhány korabeli koncertfelvételt megtekinteni, hogy lássuk. Persze a korabeli sajtó is kiemelten foglalkozott a témával, amit a film is bemutat, de ennél többet adott Freddie személyiségéhez a homoszexualitása. Ez persze az amerikai nézők ízléséhez lett igazítva, ahogy a film végi családi jelenet is, de személy szerint kétlem, hogy egy erősen konzervatív apa így viselkedne a valóságban.
A Bohém rapszódia egy félig fikción, félig a valóságon alapuló mű, élvezhető kicsinek és nagynak, még félig fikciós volta ellenére is. Egy szerelmes levél a Queen máig hihetetlenül népszerű zenéjéhez, amit élvezhetnek a rajongók, élvezhetnek a nem rajongók, akik legfeljebb a film után fellapoznak majd egy biográfiát. A két és negyed óra egész egyszerűen nem elegendő egy olyan komplex személyiség bemutatásához, mint amilyen Freddie volt, ehhez sokkal tágabb időkeret kellene. Viszont arra elegendő, hogy nagyvásznon megvillantsa a Queen történetének kivonatos ismertetése közben azt a zseniális zenét, aminek a mai napig nincs párja. Ennél többet pedig nem kívánhatunk.
8/10 - Menj el, nézd meg!
