• Több egykori alkalmazott is szexuális zaklatással vádolta meg a Scanegers Studio társalapítóját
  • Aki szerintük egy céges bulin berúgott, és fogdosni kezdte a női alkalmazottakat
  • Simon Darveau-t nemrég ezen vádak miatt felfüggesztette a vezetőség

Elég durva botrány robbant ki még a hét elején a Scavengers Studio körül, mikor kiderült, hogy a Darwin Project és a Season mögött álló indie csapat társalapítója, Simon Darveau, enyhén szólva is szexistán viselkedik. Egy leleplező cikkben összesen kilenc egykori alkalmazott beszélt a stúdión belül uralkodó negatív légkörről, kéretlen beszólásokra és a nők lenézésére panaszkodva, egyben pedig azt is elárulták, hogy Darveau egy 2019-es céges bulin elég durván berúgott és fogdosni kezdte a munkatársait.

Mindennek pedig a jelek szerint meg is lett a hatása, a Scavengers Studio most ugyanis jelezte, hogy bizonytalan ideig felfüggesztették Darveau-t. Ez azonban még nem minden, a közlemény szerint ugyanis egy külsős tanácsadó cég a közeljövőben át fogja nézni a stúdió HR módszereit és az általános munkahelyi viselkedést is, hogy javaslatokat tudjon tenni a jelenlegi helyzet javítására.

scavengers-fuggesztes-01.jpg