Ha most feltenném a kérdést, hogy mi a kedvenc fantasytek, sokatok bizonyára egyből rávágná, hogy A Gyűrűk Ura, de nagy összegben fogadnék arra, hogy a Dungeons & Dragons, a Trónok harca és a Harry Potter is előkelő helyen szerepelne a listán. Bár jómagam is odáig vagyok ezen művek univerzumáért, én mégis a The Witcherre tenném a voksom, mivel már a trilógia legelső darabja is levett a lábamról, a novellák/regények elolvasása, valamint a maradék két játék pótlása után pedig valósággal belehabarodtam Andrzej Sapkowski és a CD Projekt RED munkásságába. Leginkább a naturalista megközelítés, a komoly, felnőtt témákról (például a prostitúció és a rasszizmus) való kendőzetlen értekezés és a folklórból történő óriási merítés miatt varázsolt el annyira a Kontinens története, a teljes „függőséghez” azonban a kiválóan megírt karakterek is nagyban hozzájárultak – élükön minden idők egyik legismertebb szörnyvadászával, Ríviai Geralttal.
A kép forrása: CD Projekt RED
A Fehér Farkas történetére ugyebár csodaszép pontot kanyarintott a The Witcher 3: Wild Hunt kifogástalanul sikeredett kiegészítője, a Toussaint borvidékére kalauzoló Blood and Wine, így eléggé szkeptikus voltam, amikor kiderült, hogy a CDPR egy vadiúj trilógiába vágja a fejszéjét, eléggé magasra került ugyanis a megugrásra váró léc – már csak azért is, mert ezúttal nem a jól ismert vaják felett vesszük majd át az irányítást. A lengyel csapat még a november végén jelentette be a jó hírt, miszerint teljes sebességre kapcsolt a Project Polaris kódnéven futó RPG fejlesztése, így jövőre vélhetően megkapjuk hozzá az első (minden bizonnyal CGI) előzetest, amíg pedig ezekre a képsorokra várunk, bátorkodtam összeszedni a kívánságaimat a produkcióval kapcsolatban – persze a teljesség igénye nélkül, hiszen lehet, hogy öt perc múlva ismét eszembe jut valami fontos.
Elcsépeltnek tűnik, de leginkább azért imádkozom Meliteléhez, hogy a CD Projekt RED-nek ezúttal sikerüljön befejeznie az opuszt, mivel bizonyára mindenki emlékszik még a Cyberpunk 2077 körüli botrányra, melynek múlt időbe tételéhez rengeteg javításra és egy kimagaslóan jó expanzióra (Phantom Liberty) volt szükség. A cég ugyan letette a nagyesküt, hogy soha többé nem fog előfordulni hasonló fiaskó, ám tekintve, hogy az elmúlt években rengeteg be nem tartott ígéretet kaptunk videójátékos berkekben, egyelőre inkább nem innék előre a medve bőrére – pláne úgy, hogy a házon belüli REDengine helyett ezúttal új motorral, a felettébb népszerű Unreal Engine 5-tel dolgoznak majd a szakik, ergo annak is meg kellett tanulni a csínját-bínját.
A másik kardinális kérdés ugyebár a főszereplő kiléte volt, hiszen az eddigi The Witchereket Geralt tette igazán emlékezetessé – olyannyira, hogy sokan el sem tudják képzelni ezt a világot nélküle. Nekik lehet jó hír, hogy a tapasztalt kardforgató valószínűleg visszatér valamilyen formában (ezt maga Doug Cockle erősítette meg egy interjú során, amit aztán a CDPR is nyomatékosított), ennek kapcsán pedig csupán egyetlen kérésem lenne a fejlesztők felé: élje túl ezt a kalandot. Tudom, hogy Petőfihez hasonlóan a vajákok sem ágyban, párnák közt szeretnék örök álomra hajtani a fejüket, de úgy vagyok vele, hogy Geralt bőven rászolgált a gondtalan „nyugdíjas évekre”, szóval örömtáncot lejtenék, ha a harmadik résszel ellentétben itt elmaradna a temetés. Na de akkor kanyarodjunk is rá gyorsan az új, ugyanakkor felettébb ismerős protagonistára. Az idei The Game Awards-on levetített, meglehetősen hangulatos előzetesnek köszönhetően kiderült, hogy az Ősi Vér gyermeke, Ciri lesz az új trilógia legfőbb kardforgatója, aki immár tényleg vajákként járja a világot – erre azért majd várunk egy érthető és elfogadható magyarázatot, bár vélhetően a Fehér Fagy megállítása miatt veszítette el az erejét. Benne volt ugyan a pakliban, hogy a Cyberpunk 2077-hez hasonlóan egy saját magunk alkotta karakterrel ugorhatunk fejest a történetbe, én személy szerint örülök, hogy Cirillára esett a fejlesztők választása, bár kommentek alapján sokan vannak, akik nem igazán osztoznak az optimizmusomban.
Ami a hangvételt illeti, nem bánnám, ha a lengyel brigád ezúttal is bevállalós lenne témák és történetek terén, mert a The Witchernek egyáltalán nem állna jól a The Veilguardban látott biztonsági játék – a Dragon Age-nek sem tett jót, de annak ugyebár már mindegy. A CD Projekt RED alkotásai a humoros betétek és a könnyedebb hangvételű jelenetek (ugye mindenki emlékszik még a Kaer Morhenben történt tivornyára) ellenére is végig megmaradtak dark fantasynek, amik egy pillanatig sem romantizálták a háború borzalmait és az emberek mérhetetlen gonoszságát – szeretném, ha a Project Polaris is alaposan rászolgálna a 18-as karikára. Szintén a nyugati gondolkodásmódhoz tartozik, hogy a nagy AAA stúdiók mintha elkezdtek volna félni a vonzó nőktől, márpedig a Kontinens varázslónői a földöntúli szépségükről ismertek, szóval joggal merülhet fel a kérdés, hogy vajon a CDPR feláldozza-e a lore ezen elemét a DEI (sokszínűség, egyenlőség, sokszínűség) oltárán. Őszintén remélem, hogy nem, de mivel a cég régóta nem titkolja, hogy komoly lépéseket tett ebbe az irányba, sajnos benne van a pakliban, hogy ezúttal kevesebb Triss-szel, Keirával, Fringillával, Philippával és Yenneferrel hoz majd minket össze a sors.
Bár a The Witcher 3 szerintem eléggé közel áll a tökéleteshez, azért nem nevezném hiba nélkülinek, így bedobnék egy-két olyan cetlit az idézőjeles kívánságkosárba, ami a kisebb negatívumokhoz kapcsolódik. Kezdve például a harcrendszerrel, ami ugyan messze nem volt rossz a The Wild Huntban, de láttunk már jobbat az akció-RPG műfajon belül, így adja magát, hogy történjen néhány módosítás. Én speciel örülnék, ha a modern God of War címekre hajazó szisztémát kapnánk, de a FromSoftware-től is vehet ihletet a csapat, a lényeg, hogy ne csak látványos, de fluid is legyen a végeredmény. Ugyancsak az összecsapásokhoz tartozik az ilyen-olyan vaják felszerelések (olajok, főzetek) használata, amik nagyban megdobták a beleélést az előző részekben, szóval bízom benne, hogy még jobban kidolgozzák ezt a mechanikát. Apropó felszerelések: bár a Bethesda játékainak elemi részét képezi, hogy még a legutolsó madártollat is belepattinthatjuk a hátizsákunkba, én sem a The Witcher 3-ban, sem a Cyberpunk 2077-ben nem kedveltem a „málhás szamár-effektust”, így nem venném zokon, ha a következő fejezetben mellőznék a felesleges lootolást – pláne, ha ahhoz olyan térképradírozás társul, mint amilyennel Skellige vizein volt dolgunk. Egy dolgot azonban egészen nyugodtan „lenyúlhatnak” a Bethesdától, nevezetesen a több szintből álló, értékes jutalmakkal kecsegtető kazamatákat, amikkel elüthetjük az időt két sztoriküldetés vagy mellékes misszió között.
Egyelőre tehát ezeket a dolgokat szeretném látni (vagy épp nem látni) a The Witcher 4-ben, a lehetséges helyszínekbe és a történet részleteibe viszont nem mennék bele, hiszen egyelőre fogalmunk sincs, milyen irányba indul el a stúdió. Annyit azért elárulok, hogy piros pontot jelentene a szememben, ha ezúttal Toussaint-nál is délebbre merészkednénk, bár a legelső kép (valamint a munkacím) alapján inkább havas tájakra számíthatunk – csak nem Kovir felé vesszük az irányt?
