Tegnap végre hivatalosan is bejelentették a korábban már sokat pletykált februári State of Play-t: Valentin nap helyett ma, azaz szerda este, hazai idő szerint 23 órától lesz látható a Sony titokzatos eseménye. Nekem viszont volt szerencsém időt utazni, úgyhogy már most elárulhatom, miről lesz szó pár óra múlva!

A műsor elején egy Astro Botos PS5 csomagot mutattak meg a nagyérdeműnek bemelegítésképp, majd egy fura előzetes következett: ez volt a Death Stranging 2: On the Beach, ami piszok jól néz ki, de érteni még nem nagyon értjük. Ezek után a Ghost of Yotei következett, és végre rendes játékmenetet is láthattunk belőle, amiben a főszereplő Atsu többek között lőfegyverekkel küzdött a rosszak ellen. Ezek után az Elden Ring Nightreign co-op módját csodálhattuk meg mozgás közben, és annyit elárulhatok, hogy ezt imádni fogják a rajongók! Eddig sem volt piskóta az esemény, viszont ezután következtek az igazi nagyágyúk: a Bloodborne-ból és a God of War első három részéből is bejelentették a remaster kiadásokat, utolsóként pedig a Marvel's Wolverine következett, ami remekül néz ki, és a játékmenet részletek alapján piszok élvezetes lesz!

Kicsit sajnálom, hogy nem esett szó egy új God of Warról, vagy a Marvel's Spider-Man 3-ról, de ne legyünk telhetetlenek, azért ez is egész szép termés. És persze teljes egészében a képzelet szüleménye, de bízzunk benne, hogy egy-két címet azért eltaláltam - ma este kiderül!

A borítókép forrása: ChatGPT