Bár pontos eladási számokat nem közölt a Ubisoft, azt nagyon büszkén közzétették, hogy már az első napon egymillió játékos ugrott fejest Naoe és Yasuke történetébe. Ha ez a mérföldkő esetleg nem lenne elég, a cég már a hétvége során közölte a második jó hírt, miszerint kétmillió játékosnál jár a kaland, szóval úgy fest, korrekt startot produkált az Assassin's Creed Shadows – vagy talán mégsem? Egyesek szerint ezek a számok igencsak félrevezetőek és nem tükrözik a teljes valóságot.
(Forrás: Tech4Gamers)
Egy elemző szerint nem szabad hinnünk a közzétett számoknak, mivel a játék több előfizetéses szolgáltatásban, például a Ubisoft+-ban is elérhető, a PS5-ös játékosok pedig meg is oszthatják a játékot a barátaikkal digitális formában (profilmegosztás, ugyebár). Az Assassin's Creed Shadows több év után az első olyan cím a franchise-ból, amely az első napon jelent meg a Steamen és volt olyan nap, amikor 64 825 játékos fedezte fel egyszerre a csodaszép japán tájakat a játékban. Ez nem túl izmos az olyan címek eredményei mellett, mint mondjuk a Monster Hunter Wilds vagy a Split Fiction, de az Assassin's Creed-széria szempontjából kifejezetten korrekt eredmény.
Borítókép forrása: Ubisoft
amire nagyon verik a mellüket jelenleg az a milliós kulcs osztogatás amit hardver alkatrész eladások mellé adogatnak.