Rengeteg olyan pillanat van, ami kiemelkedik abból a rövidke egy-két órából, ami a P.T. úgynevezett Turning That First Corner befejezéséhez szükséges. Az első loop teljesítése. A baba megtalálása a mosogatóban. A Lisával való találkozás. Az akkor még titokzatos P.T. (amely a 2014-es Gamescom idején jelent meg ingyenesen letölthető tartalomként a PlayStation Store-ban) rövid demóként is kincset érő volt. A horror műfaja akkoriban már telítődött a tucatszámra érkező Slender-klónokkal, és igazi gyöngyszemeket nehéz volt találni. Ha a hihetetlen játékmegjelenésekről van szó, akkor az, ahogy Kodzsima Hideo és Guillermo del Toro neve felvillan a képernyőn, miután befejezted az utóbbi évek egyik legkülönlegesebb horrorélményét, elég előkelő helyet foglal el a dobogón. Nem is beszélve a végső címmegjelenítésről (Silent Hills, aztarohadt!), amelyet Akira Yamaoka ikonikus zenéjének kísérteties mandolinja kísért – hidegrázós pillanat volt.
De igazságtalan lenne a P.T.-vel, mint önálló élménnyel szemben, ha azt mondanánk, hogy csak azért szerették az emberek, mert valójában egy új Silent Hill demója volt. Több volt annál. A legtöbb horrorjáték rejtvényei eléggé titokzatosak, de a P.T. ezt egy teljesen új szintre emelte. Az alapszerkezet, egy állandóan L-alakú, hurokszerű folyosó, amelyet csak úgy lehetett megváltoztatni, hogy minden egyes újbóli látogatáskor apró különbségeket figyeltél meg. Ezek arra kényszerítették a játékosokat, hogy alaposan megismerkedjenek a félelmetes környezettel. A Silent Hills leleplezése lehetett a jutalom a P.T.-ben a kimerítő kísérletezésért és felfedezésért, de a navigáció megtanulása és végül ennek a kompakt horrorjáték-térnek a feloldása már önmagában is jutalomnak minősült.
A rovat korábbi cikkeit erre a linkre kattintva érhetitek el!
