A Resident Evil Village-et sokszor hasonlították már egy horror-vidámparkhoz, hiszen annyira remekül képes váltogatni az ijesztő stílusok között a négy különböző, de egymással összefüggő fejezetben. De míg a másik három eléggé fegyver-centrikus, a második fejezetben minden felszerelésedet elveszted, hogy a Capcom egy zsigeri, modern indie horrorjáték-élménybe lökjön bele. A Beneviento-ház alapból klausztrofób és hátborzongató, baljóslatúan egy szikla tetején egy tomboló vízesés mellett áll, és porcelánbabákkal van tele, amelyek olyan helyeken ülnek, ahol nem kellene lenniük. A rejtvények itt (pontosabban a pincében) egyre furcsábbak, és egyre inkább személyes mellékízt kapnak a főszereplő, Ethan számára, majd aztán… aztán elkezdődik a sírás. Elindulsz irányába, és egy sötét folyosón meglátod a játék leggroteszkebb szörnyetegét; egy óriási magzatot, hatalmas, fogatlan szájjal és hangszálakkal, amelyek együtt dübörögnek a nyugtalanító gurgulázásával. Csak elbújni tudsz előle, és várni, hogy átvonszolja magát egy másik szobába, miközben kétségbeesetten próbálod elvégezni a feladatokat, és azonnal kijutni a házból. Nagyjából fél tucatszor állítottam meg itt a játékot, hogy összeszedjem magam, miközben ezt a részt próbáltam végigtolni – brutális horror-élmény, ami a szabadba kiérve is veled marad.
A rovat korábbi cikkeit erre a linkre kattintva érhetitek el!
