• Érdekes videót tett közzé a Traveller's Tales alapítója, Jon Burton
  • Ebben egy soha el nem készült Gyűrűk Ura-játék látható

Nagyon érdekes történetet osztott meg nemrég a nagyvilággal a Traveller's Tales alapítója, Jon Burton, kiderült ugyanis, hogy a stúdió bő tíz évvel ezelőtt 1 millió dollárt költött egy játékra, amely végül soha nem készült el.

A csapat azt a feladatot kapta, hogy készítsen egy játékot A hobbit készülő filmfeldolgozása alapján, amin el is kezdtek dolgozni, első körben pedig A Gyűrűk Urát használták referenciának, ez alapján készült el az első néhány demó.

elokerult-egy-video-egy-soha-el-nem-keszulo-gyuruk-ura-jatekrol.jpg

Ahogy az a lenti videóban is látható, négy pálya teljes egészében is elkészült, melyben volt lopakodós játékmenet Frodóval, de eljátszhattuk Gandalf összecsapásait Szarumánnal és a Balroggal is. A további techdemók pedig többek között azt voltak hivatottak bemutatni, milyen sok ellenfelet képes mozgatni a játék, vagy hogy milyen átvezetőkre képesek a motion capture technológia segítségével.

A játékot 2009 februárjában be is mutatták Peter Jacksonnak és (a filmes projektben akkor még szintén benne levő) Guillermo del Torónak Xbox 360-on, a fogadtatás pedig pozitív volt. A Warner azonban később mégis lelőtte a projektet, mondván nem olyan játékot szeretnének, ami a filmeket dolgozza fel. Ez a néhány jelenet azonban így is fennmaradt belőle.