• Készül a DayZ 2
  • Ugyanúgy a Bohemia dolgozik rajta

Bár korábban úgy tűnt, hogy kizárólag az ARMA 4 az egyetlen nagyobb projekt, amin a Bohemia Interactive-nál jelenleg dolgoznak, a Microsoft és az FTC jogi csetepatéja során egy új dokumentum friss részleteket fedett fel a prágai székhelyű stúdió jelenlegi helyzetéről. Ebből derült ki (többek között), hogy az ARMA 4 mellett a DayZ 2 is fejlesztés alatt áll náluk.

Bár a csapat az elmúlt években néhány új címet is szállított, mint például az Ylands és a Vigor, a Microsoft beadványaiból kiderül, hogy egyik új IP sem tudott sikert hozni a stúdiónak. Én magam csak a Vigorra próbáltam rá néhány hónapja, de elmondhatom, hogy a matchmaking rohadt lassú és már alig játszik valaki az egyébként ígéretes looter-shooter TPS-sel. A hivatalos dokumentumok szerint a Bohemia Interactive jelenleg az ARMA Reforger, az ARMA 4 és a DayZ 2 fejlesztésén ügyködik. Maga a DayZ öt évet töltött korai hozzáférésben a Steamen. 2013 decemberében jelent meg, de a Bohemia Interactive-nak elég sokáig tartott, mire végül kiadták a végleges változatot. Remélhetőleg a DayZ 2 esetében erre jóval kevesebbet kell várnunk!