Egy LAN mind fölött...

Sokan ilyen, és ehhez hasonló kételyekkel érkeztek meg a Guru immáron tradicionálisnak nevezhető LAN-partijára, köztük én magam is, ki először vettem részt ezen a szent megmérettetésen. Megmérettetésnek neveztem? Nem kell aggódni, a dolognak köze sincs a versenyekhez – legalábbis egyelőre –, sokkal inkább kötetlen szabadfoglalkozás, ahol gurus „celebekkel” játszhatunk a különböző vadállat on-line játékokkal. És természetesen a legutóbbi alkalommal sem volt másképpen...

---

A helyet feltérképezve kettő nagyon komoly benyomásom támadt. Az egyik az volt, hogy esélytelen, hogy ezt komplett térkép nélkül egymagam, bármilyen leírás alapján, kérdezősködés nélkül megtaláljam, a másik pedig az, hogy mekkora hiba lenne elsétálni mellette. Az ember körbenéz, és szinte azonnal otthon érzi magát: remek számítógépek, impozáns monitorok, dögös kiegészítők, a cuccoknál pedig kiabáló, sikoltozó vagy éppen örömmámorban üvöltöző fiatalok mindenfelé – igazi „lan hangulat”. Miután láttam, hogy a helyszín kellemes, nem kezdtem el sikoltva az ellenkező irányba futni – nem is lett volna rá esélyem, a megérkezésünk utáni pillanatban előolvadt a semmiből Darths, mindannyiunk apja, hogy a helyemre tapasszon. A srác megérdemel minden résztvevőtől egy korrekt méretű leborulós szmájlit, nem elég ugyanis, hogy mint egy tyúkanyó mindenkit elhelyezett, mindenkihez volt pár kedves szava, de mégarra is hajlandó volt, hogy az érdeklődőkkel röviden megossza a Battlefield 2142 lényegét is. (Idézném: "CSAK LŐJJÉL B*ZZE!") Ezek után befutott főszerkesztőnk, Sasa, kinek megjövetelével eldörrent a startpisztoly, belekezdtünk a végeláthatatlan Counter-Strike: Source játszásába.

No igen, annyira nem volt végeláthatatlan, pár pálya után rádöbbentünk, hogy ennyi fővel – el kellett startoltatni egy 36-os szervert is – és tapasztalattal a játék inkább Quake, sem mint CS, plusz főszerkesztőnk gyakran egy visszafogott „ez meg mi a fene” felkiáltással nyugtázta a különböző játékosoktól – csapattagoktól és ellenségektől egyaránt bőven érkező – fejlövéseket, így gyorsan eltereltük a szót az Electronic Arts legújabb csodájára, a Battlefield 2142-re. Azt két perc után le lehetett szűrni, hogy ez a játék lan-klubba született: a Counter-Strike során gyakran jelentkező – jobban, vagy kevésbé – visszafogott káromkodások helyét az örömujjongások, és a pacsik vették át, gyakorlatilag a helyszínen hamar megtanulhatták a vásárlók, milyen lehet, ha egy mamutcsorda száguld át a környéken. Ekkor már kellőképpen lebomlottak az ismeretlenségből fakadó gátlások, nem voltak ismeretlenek, inkább csak csapattársak. Ekkor hangzott el a számból az első félresikerült biztatás: hallva, hogy a többiek ki szeretnék próbálni a titán-módot, vad bíztatásba kezdtem ("TI-TÁN, TI-TÁN"), majd kis megszeppenés után az egész PGO-s társaság velem kántált. Ekkor egyrészt rádöbbentem, hogy Darths megteszi amire kérjük – ekkor történt, hogy a velem szemben ülő srác megkérdezte: „te, mi a fene az a titán mód?” mire én pironkodva: „halvány lila gőzöm sincs...” -, másrészt a helyszínen jelenlevő, amúgy végtelenül türelmes fiatalemberek lassan kezdték elveszíteni a türelmüket a cseppet hangos társasággal szemben – bár szót nem emeltek, ezért maximális tisztelet illeti őket.

A titán mód elkezdésével rá kellett döbbennünk, hogy ez már kőkemény csapatjáték, a lanos társaság pedig erre nem feltétlenül alkalmas. Páran bóklásztunk a pályán lévő hegyek között, miközben körülbelül négy fő – akik már látták a játékot közelről – aktívan próbálta meg összetartani a csapatot. Darths különböző csatakiáltásokat hallatott – „menjetek a négyeshez!!!”, kár, hogy nem tudtuk, mi az a négyes –, Oscee a teamchat billentyűt felhasználva különböző taktikai tanácsokat adott - „a hármast rohamozzák”, igen, jól sejtitek, a hármast sem ismertük -, miközben időnként ellenfélre bukkantunk, akik a CS játszmák során egy csapatban kalandoztak velünk, így megpróbáltuk őket fedezni, ne essen bajuk... A kaotikus helyzetet tovább rontotta a tény, hogy nem tudtuk, hogy lehet ártani a titánnak, így pár órányi játék után végül levezetésképpen - hiszen elment az idő - áttértünk a HL2 Deatmatch-ra, ahol aztán végképp eltüntek a csapatjátékok miatti gátlások, Oscee mester pedig megmutatta, amit már eddig is tudtunk: unalmában napi 10-12 órát HL2DM-ezik ahelyett, hogy vizsgára készülne...

Hát, ennyi volt a LAN dióhéjban, az idei utolsó. Természetesen jövőre sem szakad meg a lanok végeláthatatlan sora, és most már tapasztaltként buzdítok minden „gurust”, hogy jöjjön el: érdemes. A következő összeröffenés január 18-án lesz, bár ha sikerül, akkor a téli szünetre is megpróbálunk beiktatni egyet...