• Hamarosan bemutatják a Destiny 2 következő kiegészítőjét
  • A Bungie azonban már az új IP-jéről is szívesen beszél
  • Mely a jelek szerint egy viccesebb, könnyedebb alkotás lesz

Manapság egyáltalán nem ritka jelenség, hogy egy-egy fejlesztőcsapat hosszú évekre leragad egy szolgáltatásként kezelt játék bővítgetésénél, azonban a Bungie nem szeretne erre a sorsra jutni. A stúdió vezetője, Pete Parsons, már tavaly is jelezte, hogy 2025-ig egy több címmel is rendelkező csapattá szeretnének bővülni, ennek megfelelően pedig, hiába vannak még nyakig benne a Destiny 2 fejlesztésében, már a következő projektjükön is dolgoznak.

Ez az IP néhány nemrég feladott álláshirdetés alapján a Destinyhez hasonló looter shooter lesz, azonban egy másik álláshirdetés azt is elárulta, hogy a hangulata jelentősen el fog térni a Bungie eddigi alkotásaitól. Ez utóbbi hirdetésben a stúdió ugyanis egy művészeti vezetőt keres egy komikus, könnyed kalandhoz, tele szerethető és talán kicsit flúgos karakterekkel. Hogy mindebből mi fog kisülni, az jó kérdés, mindenesetre mi kíváncsiak vagyunk, hogy vajon előáll-e a Bungie egy komikusabb looter shooterrel is a Destiny 2 mellé.