Ilyen megfontolásból számos egér készül manapság, melyet elsősorban az ún. „hardcore” játékosok vesznek igénybe az irányítás és a célzás megkönnyítése végett. Ha valaki nem próbált volna még mást a három gombos kisegereken kívül, azok el sem tudják képzelni mennyivel másabb, kellemesebb úgy célozni, hogy az egeret tudod érzéssel irányítani. Én például pontosan ezt imádom az FPS-ekben: célozni – lehetőleg minél pontosabban -, amit ilyen precízen nem lehet például kontrolleren művelni.

Így hát jómagam is egy spéci G5-ös egerentyűvel róttam a csatamezőket, de most megkaptam tesztelésre a Microsoft tavaly év végén kiadott új vívmányát, a Sidewinder egeret. Formatervezett külső, pirosan izzó díszítő LED-ek, fémfogású oldalsó gombok és görgő. Egyszóval kívülről olyan, mint egy versenyautó rajongónál a Ferrarik bűvölete. Szerencsére a külső alatt nem áll meg a tudomány, és a belső is hasonló gondossággal lett kialakítva, így 200-2000 dpi érzékenység között kedvünkre variálhatjuk a három rendelkezésünkre álló gombot, míg a beállított értéket egy pofás kis LCD kijelző jeleníti meg. A bal oldalon két darab, pont a hüvelykujjunkra eső, jól tapintható, programozható gomb található, melyek fémből vannak, ahogyan a görgő is, amit úgyszintén ideálisan kialakított lágyan forduló fogaskerekek alkotnak. Ezek előtt pedig egy úgynevezett „makrógomb” található, ami funkcióját tekintve már egy cseppet meredekebb lépés: egyes mozdulatsorok és gombnyomások kombinációjának a felvételéhez asszisztál. Ezen kívül van még egy szuper-extra rejtett gomb, ezt „Dedicated Game Explorer”-nek szólítják, és azonnali hozzáférést biztosít a Windows Vista játékközpontjához - már akinek van olyan.

Természetesen súlyproblémákkal sem küszködik a kicsike, ugyanis kedvünkre rendezhetjük az egér testében a három 10 grammos és az egy 5 grammos nehezékeket. A cserélhető kütyük tekintetében már úgy érzem, talán elszalad a ló, ugyanis két garnitúra tappancskészlet is jár a súlyokkal együtt, egy alapból dög nehéz tartókában. Ne féljetek, ennek is van funkciója, méghozzá, hogy a túl hosszúra nyúlt, itt-ott megakadó, becsípődő kábelgondokat megszüntesse, mivel a fekete tartóban kialakítottak egy kis üreget az egér zsinórjának beszorítására is, így elegendő hosszúságú kábeladagot hagyhatunk a felhőtlen játékhoz. Ki van ez találva rendesen, ahogy az ára is (kb. 18.000 Ft most), így azért erősen elgondolkodtató, hogy ennyiért kell-e ez a rengeteg luxuslehetőség… Nos az kétségtelen, hogy egy állítható sebességű, 4, sőt 5 gombos egérnek nagy hasznát lehet venni, de például laza böngészéshez túlontúl bumfordi. Ahhoz a szolid egerek sokkal jobban passzolnak, bár az is kétségtelen hogy grafikázáshoz, illetve rajzoláshoz is nagyon hasznos.
Kipróbáltam Battlefield 2142, CoD4, Team Fortress 2, UT3 alatt és bevált, de a csúnyán leszerepelt Hard to be a God tesztelése közben is nagy hasznomra volt, a két kiegészítő gomb meg már hiányozna, úgy megszerettem őket. Én ajánlom azoknak, akik megtehetik és adnak az egerükre, amit viszont meg kell fizetni - jöhet a mérlegelés...
Értékelés: 5/5
Nem kellenee semmi pénzért sem
Nem kellenee semmi pénzért sem
Azt nem értem, hogy Mo-n ilyen Razor olyan Logitech gagyikat Az MS is az lehet kapni. Oly ritkaság, hogy az ember CREATIVE cuccot talál pedig a világ legjobb cuccai Creative-ok. Mind hangtechnikában, egérben, billentyűzetben és webcam ban is... Csak itthon nem foglalkozik senki sem Creative-val. Ez szomorú. Én nagynehezen beszereztem magamnak. Fatal1ty egeret és billt is. Semmi pénzért nem válnék meg tőle!!!!! Nagy szám a változtatható súly meg stb..... röhögnöm kell!!! A technikát a Creative már évek óta alkalmazza!!!!!!!
AVE

nagyon jó kis egereket csinál, mint formára mint tudásra.csak hogy párat említsek és amiket tényleg nagyon sokan dicsérnek :Razer Lachesis (max4000DPI-) vagy a Razer DeathAdder(1800DPI) Szóval szerintem nem csak a MS es a logitech kozott van a nagy harc.Gondolkodom , hogy beszerezzek-e 1 Lachesist vagy maradjak inkabb az én BenQ egeremnél

pörög és nem is volt olyan drága (12ezer) Cod:uo/Cod:2/Cod:4-be nekem bevált!
pörög és nem is volt olyan drága (12ezer) Cod:uo/Cod:2/Cod:4-be nekem bevált!