Az alábbi videó magáért beszél, mindehhez azonban hozzá kel tenni, hogy a konzol elejére ragasztott matricán ott a figyelmeztetés: ha lemez van a készülékben, tilos azt mozgatni. Ezúttal pedig tényleg érdemes megfogadni ezt a tanácsot, hiszen a DVD-lejátszó nem cicózik, azonnal büntet, ha munka közben zavarják...
E3: Ne bántsd játék közben az új Xbox 360-at!
Az E3 egyik nagy szenzációja volt az új, kisebb, csinosabb Xbox 360, melyből a Microsoft sajtótájékoztatóján részt vevők kaptak egy-egy példányt. Nos, a Destructoid munkatársainak már megvan az első negatív tapasztalatuk a jószágról...
Támogass minket!
A PC Guru februárban indította el támogatói programját, azzal a céllal, hogy az új, online érában is segíthessétek a magazin hosszú távú működését. A közösségi támogatáson keresztül biztosítható, hogy még több hírrel, teszttel, előzetessel, kritikával, beszámolóval, videóval és egyéb érdekességgel kedveskedhessünk számotokra.
gamer33: Igen már párszor elmesélted hogy ilyen jó meg ilyen erős fúú de még milyen de végeredményben mégiscsak az jön le (nekem) minden egyes használat után (barátom lévén) hogy gyenge.
Többiek: A fogyasztással eddig sem volt probléma (szerintem ) azt hiszem 300W-os talán szóval az nem rossz, a többi kiegészítő is hasznos (mondhatni ideje volt már) annak meg örülök hogy nem lett drágább bár ez relatív mert azért elitet nem vennék (nem ér annyit). Blu Ray meg majd lesz, egyenlőre (legalábbis játékok szempontjából) fölösleges is bele.
Figtt Night Round 3 bánta
PEGIAz interaktív játékokra vonatkozó, életkor szerinti besorolást alkalmazó PEGI-rendszer (Pan European Games Information) segít meghatározni, hogy az Xbox 360™-videojáték megfelelő-e a gyermeked számára.
A besorolási rendszer célja az, hogy a kiskorúakat ne veszélyeztessék az életkoruknak nem megfelelő játékok. Alapja az életkor szerinti besorolási rendszer, mely az összes játékra érvényes a legtöbb európai országban. A PEGI-besorolást támogatják a főbb konzolgyártók, valamint az interaktív játékok kiadói és fejlesztői is.
Az Egyesült Királyságban a kényes tartalommal rendelkező játékokra a BBFC-besorolás is vonatkozhat (mint a DVD- és a VHS-filmekre). A PEGI-rendszert nem használó egyetlen nagyobb európai ország Németország, ahol saját, kötelező USK rendszer van érvényben.
A PEGI Online a PEGI rendszer új bővítése. Célja, hogy az európai fiatalokat hatékonyabban megvédje a nem megfelelő játéktartalmaktól, és hogy segítse a szülőket az ebben a környezetben előforduló lehetséges kockázatok és káros hatások megismerésében.
A PEGI Online négy alappillére a következő:
* a PEGI Online Biztonsági Szabályzat és Keretszerződés, melyet minden résztvevő aláír
* a PEGI Online embléma, melyet a licenccel rendelkezők feltüntetnek
* a PEGI honlap a jelentkezők és a nyilvánosság számára
* Független adminisztrációs, tanácsadó és vitás ügyeket lebonyolító ügyvitel.
A PEGI-besorolás szimbólumai
A PEGI besorolási rendszer életkor szerinti csoportjai a következők
Ratings 3+ 3 éves vagy idősebb gyermekek számára megfelelő tartalom.
Ratings 7+ 7 éves vagy idősebb gyermekek számára megfelelő tartalom
Ratings 12+ 12 éves vagy idősebb gyermekek számára megfelelő tartalom
Ratings 16+ 16 éves vagy idősebb gyermekek számára megfelelő tartalom
Ratings 18+ 18 éves vagy idősebb felnőttek számára megfelelő tartalom
A BBFC
BBCF 15
BBCF 18 A PEGI-besorolás kiváló iránymutató a szülők számára, de az Egyesült Királyságban a kényes tartalmú játékok a BBFC 15-ös vagy 18-as besorolását is megkaphatják. A DVD- és a VHS-filmekhez hasonlóan az ilyen besorolású játékokat nem vásárolhatják meg az adott életkornál fiatalabb vevők. A BBFC-besorolást a csomagoláson és a lemezen feltüntetett szimbólum, a bekarikázott szám jelzi.
Az USK
Az USK (Unterhaltungssoftware Selbstkontrolle) Németországban működő szervezet, mely saját besorolást dolgozott ki a játékszoftverekre. A besorolás a következő kategóriákat tartalmazza:
* Mindenki
* 6 éves és idősebb gyermekek
* 12 éves és idősebb gyermekek
* 16 éves és idősebb gyermekek
* 18 éves és idősebb felnőttek
Tartalmaznak-e szülői felügyeleti beállításokat az Xbox és az Xbox 360 videojáték-rendszerek?
Az Xbox 360 videojáték-rendszeren játszható tartalomtípusokat a PEGI besorolási szint szerint korlátozhatod. Az Xbox 360 videojáték-rendszereken alapértelmezés szerint az összes tartalom engedélyezve van. A játékokhoz és a DVD-filmekhez külön szülői felügyeleti szintet választhatsz.
Az Xbox 360 konzol a választott szintre vagy az alá besorolt játékokat és DVD-filmeket fogja lejátszani. Ha például a 16+ szintet választottad, akkor a rendszeren a 3+, a 7+, a 12+ és a 16+ besorolású játékok lesznek lejátszhatók. Ha az ALL (Mind) szinttől eltérő szintet választasz, minden esetben jelszót kell megadnod.
Ja, minimum 30 fokkal! Igazad van, tényleg nincs 90 fok, de 45-nél jóval több! Amúgy nem látom annak se okát, hogy működés közben miért mozgatnám 45 fokkal!
A korábbi hírben volt, hogy alacsonyabb csíkszélességû gyártásra álltak át, magyarán kisebb a melegedés és a fogyasztás is. Valamint ott vannak a vikt0r93 is említett pluszok, szóval nem lehet mondani, hogy ne történt volna fejlôdés, ráadásul ugyanazon az áron kapni majd, szóval nem tûnik rossz ajánlatnak.
Meg már az előző Xbox is karcolta a lemezt ha mozgattad. Ez eddig sem okozott nagy problémát, aki normálisan használja a gépet.