A Turbine egyike azoknak a vállalatoknak, akiket tisztelek és becsülök a játékiparban. Az 1994-ben alapított, westwoodi székhelyű brigád igazi nagyágyú az internetes szerepjátékos fejlesztők között, első munkájuk az 1999-es EverQuest konkurencia, a Microsoft kiadásában debütáló végtelenül igényes Asheron's Call volt, amelyet 2002-ben követett a kiadó nyomására jóval idő előtt piacra erőltetett folytatás. A mai napig szemet gyönyörködtető grafikai körítés ugyan mindenkit kalapemelésre késztetett, az elsőre egyáltalán nem hajazó játékrendszer, és a milliónyi - értsd ahogy írom, nem csak barátságos túlzás - hiba, no meg a redmondi vállalat kihátrálása miatt a szoftvert végül is 2005-ben terminálni kellett.
Ebből a "hibából" azonban sokat tanult a cég - és hosszú évek munkájával az Atari gondozásában végül is piacra dobták a legendás, 1974-es papíros szerepjáték, a Dungeons & Dragons első internetes RPG-változatát, amely nem csak szép volt, de még relatíve kevés buggal is rendelkezett - különös fintora a sorsnak, hogy... hát, fogalmazzunk finoman, a szaksajtó - és az asztali változat - rajongói nem fogadták túl nagy örömmel a gyökerekre csak messziről hasonlító szoftvert, ám a velős marketingnek, és a mai MMOG-khoz képest interaktív harcnak köszönhetően sikerült egy lelkes bázist kovácsolni neki, amelyet a Turbine folyamatosan kiszolgál, ingyen és bérmentve. Nincs fizetős expanzió, nincs havi egy új küldetéslemez - a vállalat hűen és csillogó szemekkel ajándékozza meg azokat, akik úgy döntöttek, hogy az ő programjukat választják - például a mostani "mini-kieggel", a The Way of the Monkkal. A magasabb szinten a könyvben már dimenzióváltásra is képes, abszolút kiegyensúlyozatlan és a játékba nem illő kaszt online debütálása állítólag már régóta váratott magára - bár arról nem szól a fáma, hogy éppenséggel ki által.
Az új osztály mellett természetesen három új terület, egy új földrész, tömeges hentek (azaz raidek), és magányos kalandok is várják a fanatikusokat - azonban a The Way of the Monk nem csak ezért szép gesztus. A Turbine ugyanis az ingyenesen letölthető expanzióval tiszteleg a nemrégiben elhunyt Gary Gygax előtt, akinek magát a D20 rendszert, és a Dungeons & Dragonst is köszönhetjük: egy emlékmű került be a programba, amelynél mindenki leróhatja kegyeletét a csillogó szemű mesélő előtt, aki idén márciusig mindig fontosabbnak tartotta a játékot a profitnál, és aki a legendák szerint barátainak egészen a kilencvenes évek közepéig (55 éves koráig!) izgalmas kalandokat vezényelt le. Isten nyugosztalja a szerepjátékok egyik - ha nem "A" - kitalálóját.
Ebből a "hibából" azonban sokat tanult a cég - és hosszú évek munkájával az Atari gondozásában végül is piacra dobták a legendás, 1974-es papíros szerepjáték, a Dungeons & Dragons első internetes RPG-változatát, amely nem csak szép volt, de még relatíve kevés buggal is rendelkezett - különös fintora a sorsnak, hogy... hát, fogalmazzunk finoman, a szaksajtó - és az asztali változat - rajongói nem fogadták túl nagy örömmel a gyökerekre csak messziről hasonlító szoftvert, ám a velős marketingnek, és a mai MMOG-khoz képest interaktív harcnak köszönhetően sikerült egy lelkes bázist kovácsolni neki, amelyet a Turbine folyamatosan kiszolgál, ingyen és bérmentve. Nincs fizetős expanzió, nincs havi egy új küldetéslemez - a vállalat hűen és csillogó szemekkel ajándékozza meg azokat, akik úgy döntöttek, hogy az ő programjukat választják - például a mostani "mini-kieggel", a The Way of the Monkkal. A magasabb szinten a könyvben már dimenzióváltásra is képes, abszolút kiegyensúlyozatlan és a játékba nem illő kaszt online debütálása állítólag már régóta váratott magára - bár arról nem szól a fáma, hogy éppenséggel ki által.
Az új osztály mellett természetesen három új terület, egy új földrész, tömeges hentek (azaz raidek), és magányos kalandok is várják a fanatikusokat - azonban a The Way of the Monk nem csak ezért szép gesztus. A Turbine ugyanis az ingyenesen letölthető expanzióval tiszteleg a nemrégiben elhunyt Gary Gygax előtt, akinek magát a D20 rendszert, és a Dungeons & Dragonst is köszönhetjük: egy emlékmű került be a programba, amelynél mindenki leróhatja kegyeletét a csillogó szemű mesélő előtt, aki idén márciusig mindig fontosabbnak tartotta a játékot a profitnál, és aki a legendák szerint barátainak egészen a kilencvenes évek közepéig (55 éves koráig!) izgalmas kalandokat vezényelt le. Isten nyugosztalja a szerepjátékok egyik - ha nem "A" - kitalálóját.
