A horrorjátékok az utóbbi tíz év során az indie fejlesztők játszóterévé váltak. Ugyan szépen szerepeltek az újabb Resident Evil-részek és társaik, jön a Dead Space felújítása is, azonban nem valószínű, hogy akkor is elkészülhettek volna ezek a játékok, ha nincs a Slender: The Eight Pages, az Amnesia, az Outlast vagy a Five Nights at Freddy’s. Miközben a AAA-ipar a 2010-es évek elején temetni és higítani kezdte a horrorjátékok különböző típusait, a független fejlesztők készségesen felkarolták a műfajt. Az indie alkotók ösztönösen ráéreztek arra, amit egy interjúban Jacek Zieba, a Bloober Team producere is fejtettegett nekem, hogy a horror műfaj lényege az, hogy nem engedi a fejlesztők számára az elégedett hátradőlést, lételeme a folyamatos megújulás, kísérletezés. Ezáltal egyfajta antitézise a modern AAA kategóriás játékoknak, melyek esetében a nagy kiadók eladások és bevétel tekintetében komoly elvárásokat támasztanak, ennek érdekében pedig a kreativitás, a játékélmény frissítése és megreformálása könnyen (és gyakran) háttérbe szorulhat.
Hasonlóan látta ezt a helyzetet Ted Hentschke, a Dread Central veterán újságírója is, aki 2019 végén került át a horrorfilmekre fókuszáló magazin DreadXP című, videojátékos testvéréhez. Az oldal elsősorban az indie szcénára fókuszált és próbálta a még csak szárnyaikat próbálgató, amatőr, ám ígéretes fejlesztők munkáit kiemelni. Aztán beütött a COVID. A világjárvány és a karantén egy csapásra leállította a Dread Central saját gyártású filmes projektjeit, az anyavállalat pedig Hentschkéhez fordult, hogy esetleg az így felszabadult erőforrások révén fel tudná-e pörgetni a videójátékos vonalat, első körben egy, a DreadXP által kiadott horrorjátékkal. Hentschkenek volt is egy régóta dédelgetett terve: összeszedni egy csapat ígéretes fejlesztőt, és megbízni őket, hogy készítsenek egy-egy P.T.-t. Mármint nem az eredeti P.T.-t mímelő, nyomasztó folyosó-szimulátort, hanem hasonló ízelítőket, játszható kedvcsinálókat a legvadabb, legjobb horrorjátékokhoz, amiket csak el tudtak képzelni. Ezek a ‘demók’ lehettek egy vagy akár fél óra alatt végigjátszható próbálkozások, az egyetlen megkötés csak az volt, hogy egy hét megfeszített munka után le kellett szállítani őket a DreadXP-nek, aki előre fizetett értük a fejlesztőknek.
Profi rémisztgetők klubja
Így indult el a Dread X Collection-antológia története, mely az azóta eltelt két év alatt gyakorlatilag az indie horrorjátékok egyik legikonikusabb, rendszeresen jelentkező válogatásává vált a The Haunted PS1-közösség demó lemezei mellett. A 10 játékból álló első kollekciót már olyan alkotások gazdagították, mint a Dusk-ot jegyző David Szymanski The Pony Factory-ja, melyben a főhős pokoli energiák bevonásával próbálja felgyorsítani a mágikus pónikat előállító üzemet, méghozzá kellően horrorisztikus eredménnyel. Vagy ott a retró horror remekmű Faith-ért felelős Airdorf Summer Night-ja, mely megmutatta, mennyire lehet nyomasztó egy régi Game & Watch jellegű kvarcjáték. Az első kollekció sikere nyomán már három hónappal később jött is a második gyűjtemény, ezúttal már 12 címmel és számos visszatérő alkotóval. Egyúttal ez a lovecrafti horrorra fókuszáló folytatás alapozta meg a DreadXP játékkiadói tevékenységét is, melynek részeként olyan igazán érdekes, egyedi koncepciókat segítettek megvalósítani, mint például a kollekcióban debütált lovecrafti date sim, a Sucker For Love.
2020-ban, pont egy héttel halloween előtt aztán megjelent a harmadik felvonás is, 11 új játékkal, mellyel kezdett egyre jobban kirajzolódni egy az egyes gyűjteményeken átívelő történet, hangulatában és stílusában pedig eleinte legfeljebb kissé furcsa vagy cuki, majd egyre nyomasztóbb és rémisztőbb koncepciókra épített. Olyan címek kaptak helyet ebben a kollekcióban, mint a klasszikus Harvester című horror-kalandjátékról mintázott Chip’s Tips, a Kingdom of the Deadet is jegyző Dirigo Games sci-fi-je, a Reactor, és a DreadXP által gondozott horrorisztikus, WarioWare-jellegű minijáték-gyűjtemény, a SpookWare legújabb része. Az antológia a jelek szerint a tavaly megjelent The Hunt után végül éves rendszerességűre váltott, és még konkrétabbá tette az egyes kollekciókat átfogó központi motívumokat. A The Hunt alaptörténete erősen merített John Carpenter A dolog című klasszikusából, hét játéka pedig kivétel nélkül lövöldözős koncepciókra épül. Az Uktena 64 például egy bizarr Nintendo 64-es FPS-t idézett, a folk horror The Fruit a megszokottnál kissé realisztikusabb és bonyolultabb műveletté tette az újratöltést, a nemrég bemutatott Golden Lightért felelős Mr. Pink Rose of Meat című alkotása pedig azonos motorral és szürrealista hússzörnyekkel borzolta a játékosok idegeit.
A heteken belül megjelenő ötödik gyűjtemény ismét 12 játékot tartalmaz majd, vegyesen veterán és újonc résztvevőktől, melyek kísértetjárta, elátkozott szórakoztatóipari termékek köré fonódnak, nyomasztó galériákkal, elátkozott retró videó- és társasjátékokkal. A teljes változatról természetesen majd olvashatjátok részletes beszámolónkat is, addig pedig hozzánk hasonlóan szemezgessetek nyugodtan az utóbbi két év terméséből, és gyönyörködjetek benne, mennyi mindent ki lehet még hozni a horrorjátékokból, ha a látványos grafika helyett a játékmenetre és a kreatív ötletekre kerül a hangsúly.
