Bármennyire is védjük ma már értékes mobiljainkat üvegfóliával, tokokkal, vannak olyan szerencsétlen helyzetek, amikor a védelem ellenére olyan mértékben sérül a kijelző, hogy csere szükséges.

Többféle sérülés indokolhatja a kijelzőcserét, például a kijelző törése, vagy az akkumulátor felpúposodásából eredő kijelzőrepedés, de akár a telefon beázása is.

Kijelző sérülései

Bizonyára veled is előfordult már, hogy leejtetted a telefonodat, vagy kizuhant a táskádból, zsebedből. Szerencsés esetben csak a telefonház sérül picit, illetve csak a védőfólia reped meg, de ha nagyon szerencsétlenül esik le, az bizony a kijelző törését okozhatja. 

gsm.jpeg

Az akkumulátor felpúposodását akár egy leejtésből származó sérülés is okozhatja. Ha felpúposodik, az elkezdi feszíteni a hátlapot, a kijelzőt, ami ennek következtében megrepedhet. Ha az alaplap nem sérül, akkor a telefon használható marad, de a kijelző cseréje szükséges lehet.

Olyan is sokakkal történt már meg, hogy egy rossz mozdulat miatt telefonjuk a kádban, medencében, tóban, de akár egy wc-ben landolt, netán kint felejtve egy nyári zápor eláztatta. Ha időben és maradéktalanul sikerül kiszárítani, nyert ügyed van. Ha azonban nedvesség marad benne, az a kijelző háttérvilágítását megrongálva kijelzőcserét jelenthet.

Minden esetben indokolt a teljes kijelzőcsere?

Ha a repedés kisebb, akkor a telefont a szokásos módon használhatod, mivel a törés valószínűleg nem lesz hatással az élettartamára. Persze ez függ a repedés elhelyezkedésétől is, mivel a törött üveg használatkor felsértheti az ujjaidat. Ha nagy foltokban ún. halott pixelek jelennek meg, az a felhasználói élményt csökkenti, és akár használhatatlanná is teszi a telefont.

Ha viszont a telefon teljesen kikapcsolt, akkor nincs szerencséd, mivel ez valószínűleg azt jelenti, hogy a fő alkatrészek megsérültek. A nagyobb sérüléseken keresztül bejuthat a por, a nedvesség a telefonba, ami idővel árthat az alkatrészeknek.

A rossz hír az, hogy általában kizárólag a kijelzőt borító üveg cseréje magában nem oldható meg, egyrészt mert nehézkes, másrészt, mert nagyon sérülékeny. 

Ha nem vagy biztos abban, hogy cserélni kell-e a kijelzőt, vidd el a GSM Pont szervizébe, ahol a szakértő kollégák megválaszolják ezzel kapcsolatos kérdéseidet.

Mennyibe kerül egy kijelzőcsere?

Ha a készüléked még garanciális, és a garancia erre is kiterjed, nyert ügyed van. Ha azonban túl van a garanciális időn, a javíttatás telefontípustól függően akár egy készülék árába is kerülhet. 

Hivatalos gyári szervizben biztos lehetsz abban, hogy prémiumminőségű szolgáltatást kapsz eredeti alkatrészekkel, de ennek igen magas lehet az ára, és valószínűleg sokat kell rá várnod.

Ha márkafüggetlen szervizzel javíttatod, gyorsabb szolgáltatást és kedvezőbb árakat találsz, viszont belefuthatsz abba, hogy a felhasznált olcsóbb anyagoknak köszönhetően nem lesz tökéletes a mobilod. Ezért mindig nézz utána alaposan, kivel javíttatod.