Noha az első The Game Awards veszteséges volt, idén is megrendezésre kerül a díjátadó, és még nagyobb lesz, mint tavaly. A szervező és házigazda, Geoff Keighley ma jelentette be, hogy a 2015-ös műsor december 3-án lesz, a New York Times nyomán pedig megtudtuk azt is, hogy a helyszín a Los Angeles-i Microsoft Theater lesz, ahol ezúttal már 4000 ezer vendéget várnak, és arra számítanak, hogy az online nézőközönség meghaladja a tavalyi, közel kétmillió főt. Ezúttal már szponzor is van, mégpedig a Verizon, ami a GO90 platformján exkluzív tartalmakat is közvetít majd.

Keighley azt ígérte, hogy hamarosan további részleteket is megoszt, várhatóan azt, hogy mely cégek lépének fel, illetve minden bizonnyal exkluzív bejelentések is lesznek.