• Christopher Nolan megvédte a nagy filmes franchise-okat
  • A rendező szerint az ismert blockbusterek elengedhetetlenek a hollywoodi filmipar működéséhez
  • Mivel ezek teszik lehetővé az ismeretlen alkotások létrehozását
  • Szerinte a megfelelő egyensúly a lényeg a filmkészítés szempontjából

Rengetegszer hallani manapság, hogy a hollywoodi álomgyár már csak felújításokban, rebootokban, szuperhősökben és filmes univerzumokban képes gondolkodni, ami valahol igaz is, hiszen ha megnézzük az elmúlt évek termését, akkor jól látható, hogy nem az eredeti alkotások domináltak. A képregények lapjairól a nagyvászonra költözött karakterekre mondjuk pont rájárt a rúd az elmúlt időkben, hiszen mind a Marvel, mind pedig a DC elszenvedett néhány bődületesen nagy zakót idén, bár nem úgy tűnik, hogy lassítani kívánnának a prominens stúdiók. Persze mielőtt valaki a mozi halálát kiáltaná, fontos megjegyezni, hogy a dollármilliókat felemésztő blockbusterekre igenis szükség van, ezt nemrégiben korunk egyik legtehetségesebb rendezője, Christopher Nolan is megerősítette.

nolanmovies.jpg

A kép forrása: Smartprix

A többek között az Oppenheimert, A sötét lovagot, az Eredetet és a Csillagok közöttet is jegyző filmes az Associated Press-nek adott interjúban mesélt az ismert franchise-ok fontosságáról. "Hollywoodban mindig is kiemelt szerep jutott a bevált címeknek, amelyek biztosítják a közönség visszatérését, és többet adnak az embereknek abból, amire vágynak" – fejtette ki a gondolatait Nolan. "Ez lényegében része a hollywoodi gazdaságnak, ami lehetővé teszi más típusú filmek elkészítését és forgalmazását." A direktor később hozzátette, hogy az ismert IP-k (így például a szuperhősfilmek) szűntelen adagolása mellett ugyanakkor figyelembe kell venni azt is, hogy a közönség néha új dolgokra vágyik, tehát lényegében a kettő közötti egyensúly megtalálása képezi a hollywoodi ökoszisztéma alapját. Kár, hogy a stúdiók néha hajlamosak átesni a ló túloldalára.