Sokféle típus, még több alapanyag van már a piacon, de érdemes olyat választani, ami tartós és ellenáll az időjárás viszontagságainak. Ilyen lehet például a Doordeco cégtáblája.

Miért fontos a cégtábla?

Ahogy arról már szó esett, a cégtábla egyfajta arculati hordozóelem. Megjelenik rajta a logó, a brand színei, betűtípusa, esetleg még a szlogen is. Az üzleti szférában megkerülhetetlen: segítségével abszolút pozitív lehet az összbenyomás még nehezebb partnerek esetében is.

Amiatt is lényeges, mert törvényi kötelezettségünk a székhely feltüntetése a cégtáblán is. Ez helyileg nem más, mint a bejegyzett irodánk, ahová többek között a hivatalos levelek érkeznek, és ahol minden üzleti irat tárolásra kerül.

Miért jó a nyomtatott verzió?

Vannak gravírozható fém, fa cégtáblák is, sőt még megvilágított verziók is léteznek. Aszerint választhatsz, hogy a természetesebb, a klasszikusan elegáns vagy az igazán modern megjelenés áll-e hozzád és vállalkozásodhoz közel.

A nyomtatott típus pedig azért előnyös, mert bármilyen egyedi feliratot, információt rá lehet applikálni. Ilyenek többek között a Doordeco termékei is. Előnyük, hogy UV-, fagy- és vízállók, így sokáig nem kell bajlódni a karbantartásukkal. Mivel üveghatásúak, nemcsak esztétikusak, hanem elegánsak, letisztultak is. Könnyen felfúrhatók, nem törnek, nem is repednek.

https-doordecohu-2024-majus-cikk3.png

Széles körű felhasználás, számtalan funkció

Nem is gondolnád mi mindenre használható egy jól kivitelezett cégtábla! Vegyük sorra a lehetőségeket!

  • Segíti az informálódást, tájékozódást az, ha az üzleti negyedekben, a nagyobb irodaházakban így is megjelenik adott vállalkozás.

  • Kisebb boltoknál vagy egyéb szolgáltató-, vendéglátóhelyeken kiemelten fontos, hogy legyen cégtábla. Ezek az üzleti telephelyeken szimbolizálják magát a vállalkozást.

  • Amikor egy rendezvényre, kiállításra vagy konferenciára készülsz, jól azonosíthatod vele a cégedet. Ha elég figyelemfelkeltő a tábla, akkor biztos, hogy észre fognak venni, és ki fogsz tűnni a versenytársak közül.

A cégtábla nem reklámtábla

Amennyiben cégtáblát tervezel, fontos előre leszögezni, hogy az nem reklámtábla lesz. Előbbi egy marketingeszközként funkcionál, ennek megfelelően név- és helymegjelölés a két legfontosabb információs tartalma. Utóbbi pedig a termékeidet, szolgáltatásaidat hirdeti, reklámozza.

Ha esetleg eddig még nem ruháztál volna be rá, akkor itt az ideje! Kötelezettségből óriási előnyt tudsz kovácsolni, ha kellően dizájnos és figyelemfelkeltő táblát gyártatsz.