Késik az Assasin's Creed, késik a Brothers in Arms, gyakorlatilag annyi késést könyvelhettünk el a karácsonyi szezon előtt, hogy már az számít meglepőnek, ha valami ELKÉSZÜL. Pedig a Call of Duty negyedik részével pont ez történt, a fiúk bejelentették, hogy a nagy sikerű - de kizárólag Xbox 360 platformon elérhető - béta után úgy döntöttek, nem húzzák tovább az időt, és lesz, ami lesz alapon a sokszorosítóüzemeknek elküldték a szoftver mesterpéldányát. Reméljük, annyira átütőre sikerült korunk klónjai között ez a cucc, mint amennyire a videókból és képekből lejött, mert abban az esetben simán vigasztalódhatunk vele az interneten jövő tavaszig, amikor is - legkésőbb! - debütálnak a mostanság elnapolt csodák.
Call of Duty: aranyra hí' a kötelesség!
Részeg lett az összes, valamire is való katona Call of Dutyban, ám ez nem probléma, hiszen most épp az ellenség sem józan: ők idegösszeroppanással fekszenek a kórházban, hiszen hamarosan százezrek törnek majd az életükre.
Támogass minket!
A PC Guru februárban indította el támogatói programját, azzal a céllal, hogy az új, online érában is segíthessétek a magazin hosszú távú működését. A közösségi támogatáson keresztül biztosítható, hogy még több hírrel, teszttel, előzetessel, kritikával, beszámolóval, videóval és egyéb érdekességgel kedveskedhessünk számotokra.
Kapcsolódó információk
Call of Duty 4: Modern Warfare megjelenés:
2007. november 09.
Call of Duty 4: Modern Warfare gépigény:
CPU: 2400 MHz,
RAM: 512 MB,
VGA: 128 MB,
HDD: 8 GB
ritka mint a fehér holló
nah végre egy jó hír télleg a sok napi csúsztatásos hírek után
Végre, ezt a játékot várom már egy ideje
DemonD66: szerintem a géped elég lesz a game futtatásához, csak hát nem fogod full grafikán akadásmentesen tolni.
most vettem 1gb-s memóriát a vidikarim ATI Radeon 9200 256mb
szerintetek ezen menne?
Naygyon jó lenne ha tényleg tartanák a nov. 5.-i határidőt, csak ennyi halasztással már nehezen hiszi el ezt az ember, túl jó lenne..