Már egy ideje köztudott, hogy filmadaptáció készül Simon Stalenhag egyik remekművéből, az Elektronikus államból a Netflixre. A sztori szerint az emberek elszigetelten élnek és a technológiai összeomlás után furcsa drónok ellen folyamatos harcot vívnak. Egy Michelle nevű tizenéves lány (Millie Bobby Brown – Stranger Things) és egy robot az Államok nyugati partjára utazik a lány eltűnt testvérét keresve. Az Elektronikus állam ezen változata egy olyan alternatív történelmi korszakot mutat be, amiben a Disneylandben található gépezetek öntudatra ébredtek, intelligens robotokká váltak és fellázadtak alkotóik ellen. Millie Bobby Brown mellett Chris Pratt, Ke Huy Quan, Giancarlo Esposito, Anthony Mackie és Brian Cox is feltűnik a filmben, amelyből most befutottak az első hivatalos képek.

A film mögött a Russo-tesók állnak, akiket többet a Marvel megmentőinek is tartanak, hiszen a párostól érkezett többek között például a Végjáték is – amivel sok rajongónál le is zárult egy korszak. Közben az is kiderült, hogy az Elektronikus állam filmadaptációja nem kevesebb mint 300 millió dollárból készül, ami streaming-szolgáltatásnál brutálisan sok. Csak viszonyításképp: a 2027-re tervezett Bosszúállók: Titkos háború 500 millióból készül, és azt moziba szánják, nem streamingre – ráadásul rengeteg sztárral.