(A Borzongás horrormagazin a lecsökkent olvasottság következtében sajnos határozatlan időre búcsút intett, a félig elkészült halloweeni különkiadás írásait azonban a PC Guru Online felületén mind elolvashatjátok ezekben a hetekben. Kövessétek a Borzongás cimkét!)
A rovat korábbi írásaiban már összefuthattunk démonokkal, boszorkányokkal, angyalokkal, én pedig próbáltam a hit, a vallás szűrőjén át bemutatni ezeket a természetfeletti lényeket az olvasóknak. Most viszont foglalkozzunk kicsit az olyan jelképekkel, szimbólumokkal, amelyek gyakran bukkannak fel a mozivásznon, így a horrorfilmekben is.
Minden korszak megteremtette a saját világnézetét, kultúráját és az ahhoz kapcsolódó szimbólumrendszerét, ami segített a világban való eligazodásban, útmutatást nyújtva a kor emberének. Tárgyakat, élőlényeket, természeti-, lelki jelenségeket és történéseket ruháztak fel többletjelentéssel, szimbólummá emelve azokat. Ezek a jelképek az utókor számára is beszédesek, a térben és időben távoli civilizációk megértéséhez vezethetnek minket közelebb, valamint ott vannak a történelmi korszakokon átívelő (világ)vallásoknak, így a keresztény, zsidó, iszlám vagy buddhista szemléletnek is a maguk jól beazonosítható jel- és szimbólumrendszerei.
Már csak arra lennék kíváncsi, hogy a mi „köbüki” utódaink, mit fognak majd gondolni rólunk? Tudom senki nem kérdezte, de szerintem nem túl sok jót… már ha ők értelmesebbek lesznek, mint mi. Megyek az utcán és minden második ember nyakában ott fityeg a latin kereszt, de hogy minek, az a nagy kérdés. Tömegcikké degradált, esztétikus ékszer csupán, divatos kiegészítője az öltözéknek, megfosztva több évezredes jelentésétől.
„Aki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét és kövessen.” (Máté 16,24)
Folytassuk is rögtön a kereszttel, mert ha valami, hát akkor „ő” számtalanszor visszaköszön a filmekből. Talán a legősibb és legelterjedtebb mitologikus és vallási szimbólum, ami már a pogány kultúrákban is létezett. Közösségösszetartó, keresztény szimbólumként történő kiteljesedése I. Constantinus császár uralkodásának idejére (i. sz. 306–337) datálható, aki Róma uralkodójaként felvette a kereszténységet, és engedélyezte a keresztény hitgyakorlást. A korai hívők számára azonban a kereszt nem a dicsőséges feltámadás, a halálon aratott győzelem, a megváltás szimbóluma, hanem inkább elátkozott kínfa, a szégyen jele volt. A keresztre feszítés, hasonlóan a karóba húzáshoz – III. Vlad a.k.a. Vlad Țepeș likes this –, az ókor óta alkalmazott, hosszan, akár napokig is eltartó haláltusával járó kivégzési mód, amelyet a legaljasabb gyilkosokra, bűnelkövetőkre alkalmaztak.
És akkor itt álljunk is meg egy szóra, mert ide kell citálnom az elmúlt évtizedek talán leghevesebb vitáit kiváltó, vallásos alapokon nyugvó moziját, a Passiót (2004). Minden tiszteletem Mel Gibsoné, szerintem rendezői zsenije elvitathatatlan, de ezzel a fura „képződménnyel” megalkotta a filmtörténet első – és remélem utolsó – keresztény „torture porn” horrorját. A Jézus szenvedéstörténetét (a latin passióból) bemutatni hivatott film a rendező beteges (?) vonzódása az extrém erőszakos kínzások abszurdig fokozott, részletes bemutatása iránt, és belőlem pusztán undort váltott ki. Pont úgy, mint a művészettörténetben a 19. század folyamán a naturalizmusból kinövő verizmus (az olasz veróból, jelentése: igaz, igazi) irányzata – az irodalomban, képzőművészetekben és zenében egyaránt –, amely a valóság minél hűebb ábrázolását tűzte ki célul. Csak éppen kicsit túltolták azt, és sokszor a taszító, iszonytató részletek öncélú ábrázolása kerül előtérbe, mindenféle mélyebb tartalom, mondanivaló nélkül. Szóval, Gibson tolmácsolásában sajnos nem tudtam átérezni az isten-ember szenvedésekkel teli keresztútját, halálát és feltámadását, amit hitem szerint a mi bűneinkért, azok átvállalásáért ajánlott fel.
De a keresztre feszítettek között sok hívő számára megtiszteltetés volt ez a büntetési forma, mert azt Jézus kínhalálában való osztozásként élték meg. Az ilyen mártíroknak állít emléket Martin Scorsese kiváló mozija, a 2016-os Némaság, amely a 17. századi japán keresztényüldözések korát mutatja be, a hittérítő jezsuita papok tragikus sorsán keresztül.
És hogy a „legkedvesebb” filmes keresztre feszítésem se maradjon ki – persze a Brian élete után… – , amiben tulajdonképpen nincs is kereszt, de mégis ezt a fajta kivégzést idézi meg, az A pokol hét kapuja (1981)Lucio Fulcitól. A mester talán legjobb filmjének nyitányban egy boszorkánysággal megvádolt szerencsétlen festőt koncolnak fel a feldühödött helyiek, az illető halála pedig később sötét erőket szabadít fel. A film itthon is beszerezhető, az anno sok-sok kultikus horrort – Cannibal Holocaust, Halloween, A holtak napja, Re-Animator, Démonok 1–2, Zombi stb. – megjelentető Ultrafilm hozta ki, b.e. 11–ben (gyk. Borzongás előtt…).
Horrorfilmek gyakran visszatérő motívuma a fordított- vagy másnéven Péter-kereszt. A keresztény hagyomány szerint Szent Péter apostol (a görög aposztoloszból, jelentése: küldött) egyike volt azon tizenkét tanítványnak, akit Jézus kiválasztott és küldetéssel bízott meg. Mint a mindenkori pápák elődje, Róma püspöke, hitéért 67-ben kereszthalált halt. Nem tartotta magát méltónak, hogy Mesteréhez hasonlóan haljon meg, ezért azt kérte, hogy fejjel lefelé feszítsék keresztre. Talán nincs is olyan ördögűzős, szellemházas mozi, amiben ne lenne egy jelenet, aminél a falon lógó kereszt megfordul. És ez bizony még sokadszor elsütve – pl. legutóbb a Démonok között-univerzumba tartozó Apácánál (2018) – is hátborzongató. Hiába, na, a gonosz mindig is tudta, hogy milyen a hatásos belépő…
Manapság a fordított keresztről – hallottam már sátán keresztként is emlegetni – sokaknak a sátánizmus vagy úgy általában az egyházzal való szembefordulás, a keresztényellenesség, a keresztény értékek megcsúfolása juthat eszébe. És habár a filmek is ezt sugallják, ez egy új keletű jelenség. Ezzel kapcsolatban megosztanék egy érdekes adalékot a 2014–ben szentté avatott, Magyarországra kétszer is ellátogató II. János Pál pápáról. Egyébként ő volt az a pápa, aki ezen rovat egyik korábbi írásában tárgyalt inkvizíció bűneiért, mint a katolikus egyház legfőbb elöljárója, nyilvánosan is bocsánatot kért. Szóval még 2000–ben, egy szentföldi látogatása során Chorazin városában misézett, és egy jól láthatóan fordított kereszttel díszített pápai trónuson ült. Na, ez elég nagy zavart keltett a fejekben, amire egy régi latin mondással válaszolt: „In necessariis unitas, in dubiis libertas, in omnibus caritas.”, ami hevenyészett fordításban annyit jelent, hogy: „A szükséges dolgokban egység, a kétségben szabadság és mindenben szeretet.” Számomra ez az egy mondat egy kész életfilozófiával ér fel, ami hitet tesz a szilárd elveken alapuló szabad emberi döntés mellett, a szeretet parancsát hangsúlyozva. Persze az ellenoldal rögtön jött, hogy a pápa ezzel is csak a sátánisták alá adja a lovat, de ez így van jól.
Két emlékezetes keresztes pillanatot idéznék még fel a bőséges kínálatból, amik igazán megragadták a fantáziámat, és amelyek Bram Stoker itthon is beszerezhető írásaiból születtek. A kevésbé ismert: A fehér féreg búvóhelye (1988), ami a zavarba ejtő, bevállalós filmek mesterének, a brit Ken Russellnek (Ördögök – 1971, Változó állapotok – 1981, Gótika, avagy a szellem éjszakája – 1986) egyszerre vicces és félelmetes, bizarr horrorja. A tévében volt szinkronos bemutatója, szóval így vagy úgy, de beszerezhető. A regényt csak ugródeszkának használó filmben egy mitikus, féregszerű szörnyeteg története elevenedik meg, amit egy vérszívó hölgyemény megjelenése bonyolít tovább. Na, az ő találkozása egy feszülettel – nem összekeverendő a kereszttel, azaz korpusszal (a latin corpus, test szóból),ami a test nélküli geometriai formát jelöli, míg a feszület a megfeszített Krisztus testét is hordozó keresztet – igazán felkavaró pillanat, méghozzá nem csak számára.
A másik Francis Ford Coppola Drakulája (1992), ami sokkal hűebben követi az irodalmi alapot.Anno, mikor bemutatásakor először láttam a filmet, nagy csalódás volt, túl mesterkéltnek, művinek, színpadiasnak találtam az egészet. Aztán idővel beért és számomra most már ott a helye a legjobb vérszívós mozik között. Ennek nyitányában Drakula gróf, mint a keresztény világ védelmezője indul harcba, az Európát fenyegető pogány török hadakkal szemben. A győztes harcból visszatérő hős feleségét holtan találja, és a számára legfontosabb ember elvesztése összetöri a szívét. A bosszúvágy, gyűlölet elveszi az eszét, és hitét eldobva szövetséget köt a gonosszal. Fantasztikus jelenet!
És a végére a szokásos, éppen aktuális olvasnivaló a téma iránt jobban érdeklődőknek, ami online is böngészhető – Pál József, Újvári Edit: Szimbólumtár: Jelképek, motívumok, témák az egyetemes és a magyar kultúrából. Jó szórakozást!
Ilyen lett volna a magazinban
