Darksiders, Dante’s Inferno, Heavy Rain: hogy mi a közös bennük? Nos, ez az a három játék, amely „tiltott gyümölcs” marad az Arab Emirátusok lakosai számára. A Darksiders azzal vívta ki a helyi cenzúra ellenszenvét, hogy szerintük „nem felelt meg az Emirátusok szokásainak és tradícióinak”. Aki esetleg nem ismerné a játékot (mert nem olvasta a legutóbbi PC Gurut -- ejnye): a Darksidersben az Apokalipszis négy lovasának egyikét, Háborút kell irányítanunk és angyalokat és démonokat egyaránt öldökölnünk kell. A Dante’s Infernóval kicsit más volt a helyzet, ugyanis ebben az esetben maga az Electronic Arts döntött úgy, hogy nem forgalmazzák a játékot az országban. Végül a legutóbb tiltás a Quantic Dreams kalandjátékát érintette, amelyben négy különböző karakter nyomoz egy gyermeket ölő sorozatgyilkos után.
Indoklást egyik esetben sem kaptunk, de valószínűleg a Darksiders, illetve a Dante esetében a vallási témát érintette kényesen a játékok sztorija, a Heavy Rainnél pedig a játék erotikus tartalma verhette ki a biztosítékot.
Indoklást egyik esetben sem kaptunk, de valószínűleg a Darksiders, illetve a Dante esetében a vallási témát érintette kényesen a játékok sztorija, a Heavy Rainnél pedig a játék erotikus tartalma verhette ki a biztosítékot.
A warezosoknak ez csak egy újabb kifogás lehet maximum.
Aki be akarja szerezni az külföldről bármikor megteheti, szóval nem akkora gond ez azért, csak ez az idétlen hozzáállás dühítő.
Tökéletesen megfogalmaztad, köszönöm!
Egyébként szerintem nem is annyira az erotikus tartalom, inkább annak (arab szemmel) nyílt, kendőzetlen bemutatásával van bajuk... Lelkük rajta.
Ráadásul sehol nem reklámozták úgy a játékot, hogy erotikus tartalmak lesznek benne, még egy videót nem láttam, ami a játék az a részét mutatja. Ez a játék nagyon nem erről szól.