• Keresetlen szavakkal illette TotalBiscuitet a Bioware volt dolgozója
  • Halálát követően becsmérelte a Youtube-sztárt
  • A Bioware főnöke nyilvánosan kért elnézést

A múlt héten tért örök nyugalomra John Bain, ismertebb nevén TotalBiscuit, akinek távozása megrázta a játékos közösséget. Sokan azonban nem csak szimpátiájukat fejezték ki a család felé, de akadtak olyanok, akik becsmérlő szavakkal illették a megboldogult kritikust. Ezen személyek egyike David Crooks, a Bioware egykori fejlesztője, aki a tavaly megjelent Mass Effect Andromedán is dolgozott.

Crooks TotalBiscuit halálát követően úgy nyilatkozott, hogy „a világ egy picivel jobb hellyé vált”, majd később érveket sorolt, amikkel saját állítását kívánta alátámasztani. Például szóvá tette, hogy véleménye szerint Bain nem foglalkozott azzal, mennyire toxikus közösséget hozott létre, és kritikáit haszontalan videóknak nevezte, amelyek „senkinek sem tettek jót”.

Crooks véleménynyilvánítását követően Casey Hudson, a Bioware vezérigazgatója Twitteren kért nyilvánosan elnézést a cég volt alkalmazottjának kommentjeiért. „Borzasztóan csalódottan szereztem tudomást a John Bain távozásával kapcsolatos megnyilvánulásról, ami egy olyan embertől származnak, aki korábban a Bioware kötelékében dolgozott. Szeretném tisztázni, hogy a gondolatai nem tükrözik a Bioware, az EA, vagy akár a saját nézeteimet. Őszinte részvétemet szeretném kifejezni John családja felé.”

totalbiscuit-rekviem.jpg