Az út vége

Majdnem tíz éve annak, hogy a magyar olvasók is részesei lehettek Stephen King legösszetettebb regényfolyamának, hiszen 1998-ban jelent meg a Setét Torony széria első kötete – A harcos – az Európa Könyvkiadó gondozásában (a többi sorrendben: A hármak elhivatása, Puszta földek, Varázsló és üveg, Callai farkasok, Susannah dala, A setét torony). Aki akkor a kezébe vette a kingi lépték szerint igencsak vékonyka kötetet, még nem sejthette, hogy egy rendkívül hosszú utazás első oldalait forgatja a kezei között. Mikor a „király” belefogott Gileádi Roland kalandjába (közel húsz évvel ezelőtt, a magyar változat ugyanis jó egy évtizedes késéssel érkezett meg a hazai könyvesboltok polcaira), még maga sem sejtette, hogy merre fog kanyarodni a világok közötti vándor története, de a hosszú évek során úgy alakította a történetet, hogy sikerült segítségével eggyé kovácsolnia a meglehetősen szerteágazó King-univerzumot, nem mellesleg még a valóságot és önmagát is beleszőtte a nagyívű kalandba, ezáltal egy olyan sorozatot hozva létre, amelyhez fogható kevés található a kortárs ponyvairodalomban.

Le kell ugyanis szögeznünk hamar, hogy bár a Setét Torony hét kötetet számlál, a történet szálai sokkal messzebbre nyúlnak, mint ez a fél tucat plusz egy regény. Bár nem kell ismernünk King minden egyes regényét, hogy megértsük az apró utalásokat és kikacsintásokat, de azok fogják igazán élvezni ezt a történetet, akik már átrágták magukat a mester által írt megannyi regényen. Ha esetleg nem lennénk képben, miről is van szó, a Setét Torony ciklus keretén belül King szinte az összes regényét egyetlen hatalmas univerzummá kovácsolja (kivételek akadhatnak azért, de ne hasogassuk most a szőrszálakat), ezzel igazi írói bravúrt végrehajtva, az olvasók garantált szórakozásáról nem is beszélve – lényegében arról van szó, hogy egy ügyes húzással az összes korábbi regényt vagy összekapcsolja valahogy (akár egyetlen apró momentum segítségével), vagy egyszerűen a párhuzamos univerzumok „elméletével” illeszti bele az egészbe. Ha esetleg még nem vágtunk neki a kalandnak, vagy csak a sorozat hét részét olvastuk, akkor mindenképpen ajánlatos még betárazni a szorosan kapcsolódó regényeket (Végitélet I-II, Borzalmak városa, Atlantisz Gyermekei, Talizmán, A fekete ház), ugyanis ezzel válik igazán kerekké ez a nem mindennapi kaland.

Remélhetőleg kevesen vannak, akik még nem is hallottak erről a remekműről, de ha esetleg akad ilyen az olvasóink között, akkor legyen elég annyi, hogy egy kezdetben szimpla bosszútörténetnek tetsző, majd totális világmegváltássá fajuló kalandról van szó,  tele izgalommal, érdekes és furcsa karakterekkel, szerelemmel, szenvedéssel, barátsággal és rengeteg olyan momentummal, amelyen az ember sokáig töpreng libabőrös karját dörzsölgetve. Bár az elmúlt években a King által prezentált regények (Rémautó, A fekete ház, Álomcsapda, Mobil) meg sem közelítették a nagy elődöket (Carrie, Borzalmak városa, Rémkoppantók, Tortúra, etc.), azért a Setét Torony hozza az ősidőkben megszokott kingi színvonalat, teljesen beszippantva az embert, percnyi metróutakat és átvirrasztott éjszakákat eredményezve. Akik mostanáig követték ezt a szériát, azokat bizonyosan nem kell meggyőzni arról, hogy beszerezzék a lezáró kötetet, így főleg azok figyelmét szeretném felhívni a szériára, akik egy igazán monumentális, megrázó, élettel teli sorozatot szeretnének végigolvasni. A befejezés ugyan megosztotta a rajongókat világszerte, de magam is úgy gondolom, ahogy a mester is tartja: „nem az út vége, hanem az utazás a lényeg”, s így melegen ajánlom ezt a számtalan műfajt felölelő regényfolyamot mindenkinek.