A Nintendo és a DeNA az év elején között megállapodást, aminek értelmében a Nintendo szellemi tulajdonaira és ötleteire alapozva a fejlesztőcsapat 2017-ig öt játékot fog elkészíteni -- ezek közül az első a Miitomo névre keresztelt közösségi app, ami egy free-to-play játék lesz, és most megtudtuk, hogy az összes többi, fejlesztés alatt álló program is ingyenesen játszható.

Ezt a DeNA vezérigazgatója, Morijasu Isao mondta el a cég tegnapi gazdasági konferenciáján, ahol az is elhangzott, hogy az április és szeptember közötti periódusban a profit 50%-kal növekedett a tavalyi évhez képest, így 132 millió dollárt folyt be a kasszába, ami azonban minket jobban érdekel, az, hogy a 2017-ig ígért öt játékból éppen mennyi készül, és mi várható, az nem derült ki. Jelen pillanatban az sincs kizárva, hogy lesz hagyományos, fizetős játék is.

nintendo-dena-alt.jpg