Kínai források szerint az LG 2017-ben tömegével piacra bocsájthatja az LCD kijelzők esélyes trónörökösének számító OLED kijelzőket, amik jó eséllyel megreformálhatják a mobilpiacot. Egyes prémium kategóriás televíziók már alkalmazzák a technikát, de az igazi tömeggyártás beindulása még váratott magára.

Miért olyan nagy szám ez? Az OLED kijelzők előnye többrétű, egyrészt jóval vékonyabbak, könnyebbek; másrészt nincs szükség háttérvilágításra, ebből adódóan sokkal energiatakarékosabbak, és ennek köszönhetően hajlíthatóak is. Na persze nem a végtelenségig, hiszen egy ilyen képernyő is több rétegből áll (bár így is lényegesen kevesebből, mint az LCD) és a túlzottan lelkes tekergetés ezekben sérülést okozhat. A mobiltechnológiánál maradva a hajtogatást elsősorban az egyéb alkatrészek, legfőképpen az akkumulátor és az SoC akadályozzák, ebből adódóan a hajlékonyság, mint lenyűgöző tulajdonság értelmét veszti.
Az utolsó mondat ne tévesszen meg senkit, nem akarnánk leírni ennyivel a dolgot. Az OLED megmaradó két előnye az LCD-vel szemben hosszú távon garantálja, hogy le fogja váltani a már bejáratott folyadékkristályos kijelzőket, hiszen a mobileszközöknél a kijelző a legkritikusabb elem, messzemenően a legtöbb energiát az LCD háttérvilágítása viszi el, emellett a kisebb térfogat még több minden bezsúfolásának lehetőségét, vagy az eszköz további méretcsökkenését vonhatja maga után. Persze azt azért nem mondanánk, hogy ez jövőre meg is történik, hiszen alapvetően egy új technológiáról van szó, és mint ilyen, garantált a kezdeti borsos ár.

lg-hajlekony-oled-display.jpg