• Az EU összesen 3,78 millió eurót oszt majd szét a játékfejlesztők között
  • Egy-egy stúdió 10 ezer és 150 ezer euró közti összeget nyerhet
  • Pályázni február 27-ig lehet, eredményhirdetés augusztusban várható
  • Csak a narratívát előtérbe helyező játékokat támogatják viszont

A Kreatív Európa program keretein belül az EU 2019-ben igencsak komoly összegekkel tervezi támogatni a játékfejlesztőket, egész pontosan összesen 3,78 millió eurót (1,2 milliárd forintot) fognak szétosztani a következő év folyamán. Az illetékesek szerint ezzel minőségi játékok születését, és az uniós fejlesztők versenyképessé válását szeretnék elősegíteni. Egy-egy stúdió 10 ezer és 150 ezer euró közti összeget nyerhet (ez nagyjából 3,2 millió és 482 millió forintnak felel meg), pályázni pedig egészen 2019. február 27-ig lehetséges, míg az eredményhirdetés augusztusban várható.

Nem pályázhat azonban mindenki, hiszen komoly feltételei is vannak a részvételnek. Egyedül olyan EU-s stúdiók projektjeit fogadják ugyanis el, melyek már legalább 12 hónappal a pályázat kiírása előtt is készültek, valamint amiknek a fejlesztői legalább egy anyagilag sikeres játékot fel tudtak mutatni a közelmúltban. A zsánerek terén is akad egy megszorítás: az illetékesek csakis a narratívát előtérbe helyező alkotásokat várnak. Automatikusan kiesnek így például a versenyjátékok, a sportjátékok vagy a PvP-re kihegyezett alkotások egyaránt. Szintén fontos kitétel, hogy a programok nem bátoríthatják a rasszizmust vagy az erőszakot.

Jövő március és július között az illetékesek kiértékelnek minden hozzájuk bekerült projektet, a győzteseknek pedig az eredményhirdetéstől számítva összesen 36 hónapjuk lesz, hogy befejezzék és piacra dobják a játékukat.   

eu-flag-tamogatas-01.jpg