Mint azt mindannyian nagyon jól tudjuk, a modern Medal of Honor a rivaldafényt a multiplayer módjának köszönheti, melyben tálib katonákkal lövöldözhetünk amerikai bakákra. Ez azonban furcsa mód az USA-ban csak kisebb felháborodást váltott ki, miközben az angoloknál rendesen kiverte a biztosítékot.
Az ország védelmi minisztere, Liam Fox gusztustalannak nevezte a játékot és arra kérte a boltokat, hogy ne árulják a terméket, ezzel támogatva a brit csapatokat. Érdemes tudni azonban, hogy Fox szerint a tálibokkal brit katonákra kell lőni, holott az ország hadserege nem szerepel a játékban, vagyis a politikus úr részben egy téves információra alapozta a Sunday Timesban megjelent nyilatkozatát.
Az ország védelmi minisztere, Liam Fox gusztustalannak nevezte a játékot és arra kérte a boltokat, hogy ne árulják a terméket, ezzel támogatva a brit csapatokat. Érdemes tudni azonban, hogy Fox szerint a tálibokkal brit katonákra kell lőni, holott az ország hadserege nem szerepel a játékban, vagyis a politikus úr részben egy téves információra alapozta a Sunday Timesban megjelent nyilatkozatát.
Nagyon kíváncsi lennék a reakciókra a magyar vezetőktől és a játékosoktól is. "
Ugyan nem oroszok, hanem románok voltak, de már van ilyen játék. Romanians in Space. Ugye emlékszik mindenki arra a műbalhéra is?
Szerintem egy a lényeg: nem kell karót nyeltnek lenni. SZVSZ senki sem firtatná az ilyen hülyeségeket, hogy miért kell németeket ölni a II. Vh-s játékokban, ha nem lenne ilyen díjnyertes idióta, aki felhánytorgatja, hogy egy szarrá hype-olt játék multiplayer részében lehet terroristákkal lenni. Ahogy L0ner is írta, a CS-ben csak 10 éve megy ez. Az bezzeg nem tűnt fel.
Politikai érdek + reklám. Bizonyára jobban fog fogyni ettől a játék, az angol patriotizmus meg mocskosul népszerű lesz, és az angolszász országok kicsinyes olajháborúja folytatódhat tovább.
Amúgy engem személy szerint nem izgatna, ha egy történelmi témájú játékban magyarokat kellene ölni. Nyilvánvalóan az sem kellene, hogy meglepő legyen, ha egy ilyen "tökös amcsik vs. arabok" felállásban az ellenség visszalő. Lévén, hogy az igazi háborúkban is ezt teszi.
Na, mindegy, így is több figyelmet szentelünk szerintem eme erősen reklámszagú témának, mint amennyit megérdemelne (=0).
"Azon meg hogy JÓ HOGY VOLTAK! fel vagyok háborodva. Tudod az indiánok üldözése elég régen volt. Akkor nem úgy gondolkodtak mint mi. De a 20. századi népirtás, és kijelenteni hogy a német felsőbbrendű túlmutat a hatalomvágyon."
Ezt mondd egy rezervátumban élő apacs leszármazottjának. Biztosan megskalpol.
A népirtás szerintem tökmindegy, mikor történik, ki icsinálja, és hogyan gondolkodnak. A Keresztes Háborúk vérengzései, az indiánok kiirtása és a nácik tömeggyilkosságai között én valahogy nem látom a különbséget. Emberek életét vették el mindenféle jog nélkül. Mert szerintem a földművesek nagyon szartak arra az 1200-as években, hogy az a föld most őket illeti vagy sem. Oda születtek, nekik meg kellett művelniük. Pár fanatikus meg jött, és lecsapta őket egy ideológia miatt, amit sokan a kereszténységgel kevernek, pedig egészen más volt mögötte. Ugyanígy az indiánok. Mégis mi jogon irtotta ki pár angol paraszt a több ezer éve azon a földön élő lakosságot?
Ráadásul arról ne is beszéljünk, manapság az angolszász "hódítók" miket művelnek egyes arab származásúakkal. S arról ne is beszéljünk, hogy mennyi német és arab katonát kellett már kiirtani játékokban.
Aki meg azt mondja, hogy "minden arab terrorista", az egy cseppet sem jobb a náciknál. S ezt nem az itteni kommentelőkre értem, a félreértés elkerülése végett. Ezt a "patrióta" amcsikra és angolokra értem, akik meglátják más szemében a szálkát, de a sajátjukban nem a gerendát. Érdekes módon a nyugati demokráciák vezetői évek óta azon "hurr durr"-oznak, hogy mi történt a II. Világháború alatt, miközben az arab embereket legalább annyira megalázzák az amerikai fogolytáborokban, mint a nácik a zsidókat annak idején.
Szóval elég óvatosan kell bánni az ilyen "tilcsákbemerfelháborító" kijelentésekkel. Akkor ilyen alapon az összes eddigi II. Vh-s játékot tiltsák be, mert nem minden német katona volt náci. Ahogy a Vietnámban játszódó játékokkal is így van. Főleg, hogy a vietkongok a szabadságukért harcoltak, míg az amerikaiak meg azért, mert gyarapítani szerették volna a Birodalmukat.
Tehát jobb lenne, ha mindkét oldal csendben maradna, mert a "demokráciák" sem fenékig tejfelek.
Csak nincs köze a hírhez.
Am úgyse fogják ezért betiltani.
Ha lenne egy olyan COD, BF, stb:. és magyarokra kéne benne vadászni engem teljesen hidegen hagyna, mert ezek a karakterek NEM igazi magyarok csak magyarnak nevezet animációk, figurák, lennének és az ilyenekért nem értem miért kell kiakadni.
Bár azt én sem teljesen értem, hogy miért kell játékokba erőltetni olyan háborúkat, amelyek jószerivel még sem fejeződtek. De mindegy is. Még jó, hogy ez az egész FPS-világ hidegen hagy.