Az akolitust övező felhajtásnak sajnos még mindig nincs vége, habár a sorozat történelmi bukása után a legtöbb rajongó már régóta azért imádkozik lefekvés előtt, hogy töröljék a tér-idő kontinuumból, vagy legalábbis egyszer s mindenkorra felejtsék el végre ezt a jobb sorsra érdemes Star Wars-produkciót. Mindenesetre a Disney láthatóan valami ilyesmin ügyködik, mivel a fanok negatív fogadtatása, valamint a gyenge nézőszámai miatt nem rendelte meg a második évadot, ám a sorozaton dolgozó szakemberek és színészek újra meg újra előjönnek valami szaftos sztorival annak érdekében, hogy köztudatban tartsák Az akolitust. Most épp a Sol mestert megformáló I Dzsongdzse számolt be arról, hogy milyen sokkolóak voltak számára a színészeket ért rasszista támadások, valamint elmondta, hogy ő személy szerint bízik a széria pozitív utólétében, amit szerinte a nézők idővel újra fognak értékelni.
„Fájdalmas érzés volt számomra. Különösen az volt Leslye Headland számára – bizonyára neki még inkább fájt ez az egész. Csak bízhatok benne, hogy a rasszizmus egy nap majd elhal, habár nehéz lesz odáig eljutni, az is biztos. Ami a sorozatot illeti: néhány alkotásnak szüksége van némi időre ahhoz, hogy elismerésekre tegyen szert, és én nagyon remélem, hogy az emberek idővel megkedvelik” – mondta I Dzsongdzse, aki a Nyerd meg az életed közelgő második szezonja kapcsán adott interjút a Vanity Fairnek.
A színész, amellett, hogy elítéli a rasszizmust, nem rettenti el a gyűlölködésbe átcsapó rajongás. Úgy véli, ha nem lenne képes kezelni a rajongás bármely formáját, akkor inkább ott kellene hagynia a választott szakmáját. „A rajongás a karrieremmel jár. Ennek ilyen a természetese, szóval nem tekinthetek rá adott dologként. De bármi legyen is, én mindig hálás leszek azért, amit elértem.”
A borítóképek forrása: Lucasfilm