Ha magról szeretnénk szaporítani egy gyümölcsfát, akkor válasszunk egészséges, érett termést, például a Csodakertész Barna Faiskola szabadgyökeres gyümölcstermőinek - szilvafának, almafának, barackfának - a termését. A magot meg kell mosni, majd szikkasztani, egy olyan száraz, árnyékos helyen tárolni, amely jól szellőzik, majd októberben elvetni.

Ezt kell tenni, ha a magot tavasszal vetnénk el

Ebben az esetben rétegezést kell a magvetés előtt végrehajtani. Ezzel lehet elősegíteni a mag csírázását. Egy műanyag ládába helyezzük vékony rétegben a magokat, például nedves homok közé. Ezt követően zárt, hideg helyen kell tartani, a lehető legjobb hely erre a pince.

https-csodakerteszhu-2023-marcius-cikk4.jpg

Néhány mag esetében a hűtőszekrény is megoldást jelenthet. Fontos, hogy a magok 0 és 7 fok között legyenek, fajtától függően négy-hat hetes hideg fázist igényelnek.

Ha egy fát magról ültetünk, akkor a facsemeték szemzése, oltása helyben megtörténhet. Ha nem ültetjük át, akkor nem fog sérülni a gyökere, így életerős gyümölcsfa nő belőle.

Az ivartalan szaporítás és előnyei

Ha a növények különféle vegetatív részeiből új növényt nevelünk, azt ivartalan szaporításnak nevezzük. Ez a módszer számos szempontból jó választás, ugyanis az utódok teljes mértékben megegyeznek a tulajdonságaikat illetően azzal a növénnyel, amelyből szaporítjuk őket. Meglehetősen hamar termőre is fordulnak így, ráadásul sok utódot lehet előállítani rövid időn belül.

Amelyik fajta nem hoz csíraképes magot, azt csak ezzel a módszerrel lehet szaporítani, így viszont nagyon eredményesen. Amikor szemzésre vagy oltásra kerül sor, a gyökérrész megválasztására is lehetőség nyílik.

Egy sor növény szaporítható természetes gyökereztetéssel

Természetes úton sarjképzés segítségével szaporodik számos növény. Akkor beszélünk tősarjról, ha a sarj a gyökérnyak rügyeiből származik. Idővel ez is gyökeret fejleszt, és rügyek is megjelennek rajta. Azok a tősarjak, amelyek gyökérrel rendelkeznek, eltávolíthatók az anyanövényről, és biztosak lehetünk abban, hogy teljes értékű növény fog belőlük fejlődni. A málna és a japánbirs is szaporítható így.

Többek között a mogyoró, a meggy, a cseresznye és a szeder is erősen sarjadó gyökérzettel rendelkezik. Ezen növények gyökérsarjai kiválóak alanynevelésre. Lombhullást követően kell leválasztani őket, ha már kellően megerősödtek.

A szamóca indákkal szaporodik. Az indákon található szárcsomókon kezdenek kifejlődni az új növények. Amint a talajhoz érnek, gyökeret vernek, s már a rákövetkező évben termőre fordulnak. Jó tudni, hogy a 2-3 éves szamócáról el kell távolítani az indákat, mert gyengítik a terméshozamot.

Bujtás esetén a hajtásokat addig kell a föld alá bújtatni, amíg gyökeret eresztenek. Ezt követően lehet elválasztani őket az anyanövénytől.