Mivel épp az előző héten lett 15 esztendős a minden idők egyik legjobb akció-kalandjátékának tartott Uncharted: Among Thieves, arra gondoltunk, hogy meglovagoljuk egy picit a témát, és a 9. részéhez érkezett rovatunk keretében is felidézzük Nathan Drake világkörüli útját. A 2009-ben debütált folytatás ugyanis szinte minden téren köröket vert a PlayStation 3 iránti érdeklődést jelentősen megnövelő elődre, holott annak megjelenésekor többen is úgy gondolták, hogy a Naughty Dog teljes mértékben kiaknázta a Sony konzoljában rejlő erőt. Nos, olyannyira nem bizonyult igaznak ez a feltevés, hogy az említett csapat végül a 2013-as The Last of Us-szal koronázta meg a masina pályafutását, de már cikkünk főszereplője is óriási előrelépést jelentett a Drake’s Fortune-höz képest – ráadásul nem csak technikai fronton.
A kép forrása: IGDB
Az Among Thieves-nek már a nyitánya is világossá tette, hogy egy szó szerint szédületes hullámvasútra ültettek fel minket a stúdió mesteremberei, az épp a szakadékba kívánkozó vonatról való menekülés ugyanis nem csupán azt mutatta be, hogy mennyire gördülékenyen működik a parkour, hanem azt is, hogy mennyivel több érzelem kifejezésére képes a főhős, mint néhány évvel ezelőtt. A sokat fejlődött arcmimika lényegében az összes átvezető során éreztette a jótékony hatását (ügyesen asszisztálva a remekbeszabott forgatókönyvnek), játékmenet szempontjából viszont némiképp fontosabb, hogy míg az első fejezetben csak 80 mozdulattal találkozhattunk, addig itt már 564 animációnál kattogott a mutató – aki ott volt 3000 évvel ezelőtt, az tudja, hogy mekkora javulást eredményezett ez a harcok és a közlekedés során. A Naughty Engine 2.0-nak köszönhetően ráadásul a textúrák és fény-árnyék hatások terén is számottevő különbséget tapasztalhattunk a két produkció között, így az esetek többségében valóban olyan érzésünk volt, mintha egy interaktív Indiana Jones-filmbe csöppentünk volna – ezt mondjuk Nate sármja is garantálta.
A kép forrása: IGDB
Persze abból kiindulva, hogy egy folytatással állunk szemben, nem annyira meglepő a szebb látvány és nagyobb merőkanállal adagolt animációk, szóval térjünk át a harcokra, merthogy ebből a szempontból is történt némi javulás. A Drake’s Fortune ugyan szolidnak mondható fedezékrendszerrel rendelkezett, ám messze állt attól, hogy tökéletes legyen, így sok esetben előfordult (velem legalábbis), hogy a szisztéma gyermekbetegségei miatt haraptam fűbe. Nos, az Among Thieves-ben már szerencsére sokkal jobban működött a Gears of War által megszilárdított mechanika, így kevesebb volt az ehhez köthető káromkodások száma, nem mellesleg a lopakodás is élhető alternatívának bizonyult – bár a sunyulás csak a kalandot lezáró Uncharted 4: A Thief’s Endben (valamint az annak toldalékául szolgáló The Lost Legacyben) volt ténylegesen releváns játékelem. Tekintve, hogy az Uncharted 2-ben előbb kellett lőni, majd elfelejteni kérdezni, mindenképp piros pontot érdemelt a puffogtatásban eszközölt finomhangolás, üröm azonban az örömben, hogy az ellenfelek még ebben a felvonásban is hajlamosak voltak szivacs módjára nyelni az ólmot – ennek orvoslására szintén a 4. részig kellett várni.
A kép forrása: IGDB
Mivel az első részt bevallottan az Indiana Jones és a Tomb Raider ihlette, értelemszerűen helyszínek terén is nagyot kellett gurítania a Naughty Dognak ahhoz, hogy valóban gyökeret ereszthessen a franchise. A brigád pedig nem is vette félvállról ezt a szegmenst, hiszen a hozzávetőlegesen 10-12 óra alatt abszolválható utazás során olyan helyszíneken hajkurászhattuk a sztori gerincét képező Cintamani követ, mint Isztambul, Borneó, Nepál és Tibet, végül pedig Shambhala mesés városa jelentette a legfényesebben ragyogó ékkövet – nagy kár, hogy a némileg csalódást keltő utolsó összecsapás egy picit belerondított az összképbe. Az Uncharted 2-ben tehát a városi környezetre vágyó, a havas hegycsúcsokat kedvelő és a dzsungelekeket preferáló kalandorok is könnyedén megtalálhatták a számításaikat, ami elég sokat nyomott a latba az értékelés (legyen az szakmai vagy felhasználói) során. Mindennek fejébe a karaktereket illetően is brillírozott az opusz, hiszen amellett, hogy a már megismert arcok (Nate, Sully, Elena) valósággal sziporkáztak, az új érkező, Chloe is üde színfoltnak bizonyult – nem csoda, hogy végül saját mellékágat is kapott a már említett The Lost Legacy képében.
A kép forrása: IGDB
Hosszasan ecsetelhetném még az Among Thieves szép számban fellelhető pozitívumait, ám az imént részletezett trió (prezentáció, harcrendszer, helyszínek) talán bőven elegendő ahhoz, hogy világossá tegye: a Naughty képes volt szintet lépni a szárnybontogatásnak szánt első etaphoz képest, méghozzá oly mértékben, hogy sokak szerint máig az Uncharted 2 a sorozat legjobban sikerült része. Nekem mondjuk az A Thief’s End a kedvencem, de meg tudom érteni, hogy miért a mostani írás alanya lett leginkább piedesztálra emelve, az ugyanis olyan magasra tette a lécet, hogy azt még a szintén fantasztikus Drake’s Deception sem volt képes megugrani. És ti melyik részt kedvelitek leginkább?
A rovat korábbi cikkeit INNEN tudjátok elérni!
A borítókép forrása: The New York Times, IMDb
