Rovatunk következő állomását rögtön egy vallomással kezdeném, nekem ugyanis teljesen kimaradt az életemből a Fallout-széria mára klasszikussá érett első és második része, így én a Bethesda Game Studios műhelyében készült Fallout 3-mal ugrottam fejest ebbe a szó szerint sugárzó univerzumba. Ráadásul akkor is inkább a Bethesda miatt, mivel mind a Morrowind, mind pedig az Oblivion eléggé elnyerte a tetszésemet (és most nagyon finoman fogalmaztam), így kíváncsi voltam, miként működik ez a formula egy posztapokaliptikus közegben. Nos, nagyon is jól, hiszen a 2008-ban megjelent RPG-t kiváló értékelésekkel jutalmazta a szakma (93 ponton áll Metacriticen az Xbox 360-as változat), ráadásul a játékosok is szerették, dacára annak, hogy a veterán rajongók eléggé aggódtak a megváltozott perspektíva és az új csapat miatt. A szebb napokat is látott stúdió úgy vezette át a szériát a modern érába, hogy közben hű maradt az Interplay által lefektetett alapokhoz, így aztán nem csoda, hogy minden téren sikeres lett a produkció – az meg pláne nem meglepő, hogy a cég a debütálás után is ütötte picit a Pip-Boy-t.
A kép forrása: Steam
Nem elég ugyanis, hogy öt DLC (Operation: Anchorage, The Pitt, Broken Steel, Point Lookout, Mothership Zeta) készült a programhoz, időközben az addigra már többször bizonyított Obsidian Entertainment is elkezdett ügyködni egy önálló mellékágon, amely a Fallout: New Vegas névre hallgatott, és 2010. október 22-én vált elérhetővé a rajongók számára. A mostanra az Xbox szárnyai alá tartozó stúdió két okból is remek választásnak bizonyult egy ilyen projekthez: egyrészt jól értett a folytatásokhoz (elég csak a Star Wars: Knights of the Old Republic 2-re és a Neverwinter Nights 2-re gondolni), másrészt több olyan fejlesztő is akadt a brigád soraiban, aki hozzájárult az első két rész sikeréhez. A jelenleg épp az Avowedon ügyködő cég végül alaposan rászolgált a bizalomra, mivel a New Vegas a technikai problémák (melyek zöme az öregedő motornak „köszönhető”) ellenére is betalált a rajongók körében, mostanra pedig többen is úgy vélik, hogy hiába nincs szám a játék címében, akkor is ez a széria csúcspontja.
A kép forrása: Steam
Nem véletlenül, mert bár az Obsidian a Fallout 3 alapjaira építette a játékát (spinoff lévén érthető, hogy nem voltak gyökeres változások), bőven elég újdonságot vezetett be ahhoz, hogy senki se dobálózhasson a rókabőr jelzővel. Engem személy szerint már a nyitány is megvett kilóra, mivel egy Vaultban helyet kapó, nem túl eseménydús oktatórész helyett rögtön az események közepébe vágott a csapat – méghozzá nem is akárhogy, hiszen derék hősünket egy gödörből ássák elő a prológus során. Persze tény és való, hogy a felszínen való indítás miatt kevésbé voltak letaglózók az első lépések, mint az előző rész retinába égő képkockái, de tekintve, hogy relatíve kevés idő telt el a két opusz között, bizonyára senki sem bánta, hogy nem kellett szülinapot ünnepelnie és légpuskával lövöldözni a nagyra nőtt csótányokra. Ha pedig már kezdés, rögtön a kezdő „falucskában” kidomborodott a New Vegas egyik legnagyobb erőssége, nevezetesen, hogy a párbeszédek során is számítanak a választott jártasságaink (például a robbantás), ez pedig nem csupán extra opcióként szolgált, de ennek köszönhetően többféleképpen is pontot tehettünk a küldetések végére. Ha mindehhez hozzávesszük, hogy az írók rendkívül jól megírt szövegeket adtak a karakterek szájába, már érthető, hogy miért lett annyira piedesztálra emelve a játék, hiszen egy RPG esetében nemcsak a szabadság, de a szkript is elég sokat nyom a latba – a New Vegas pedig mindkét fronton jelesre vizsgázott.
A kép forrása: Steam
Ugyancsak extra réteget adott a programnak, hogy ezúttal valóban rengeteget számított az ilyen-olyan frakciók melletti elköteleződés, mivel nagyban befolyásolta a játékélményt (valamint a meglehetősen epikus befejezést), hogy a New California Republic, a Caesar vezette Legion vagy mondjuk a Great Khans mellett tettük-e le a voksunkat. Ehhez kapcsolódik, hogy még a viselt öltözékünk is hatással volt a kalandra, hiszen egy ellenséges csoport gúnyájában vagy páncéljában futkározva hamar bekaphattunk néhány kósza lövedéket – persze akár megtévesztésre is használhattuk ezt a mechanikát, bár az őrök pillanatok alatt kiszúrták a cselt. Ezek az elemek mind hozzájárultak ahhoz, hogy valóban szerepjátéknak érződjön a New Vegas, amihez képest a Fallout 4 egy RPG elemekkel tűzdelt akciójátéknak tűnt csupán – persze annak remek volt, csak épp csalódásként élte meg a közösség egy része. Mindennek fejébe pedig még survival vonalon is sikerült előrébb lépni egy picit, hiszen ezúttal már főzőcskézhettünk is a puszta közepén, ahogy lőszereket (elég sokat számított, hogy milyen fajta van a csőben) és fegyvereket is gyárthattunk a munkapadok segítségével – egy atomháború utáni világ hiteles ábrázolásához elég sokat hozzátettek ezek a lehetőségek, az immerzióról már nem is beszélve.
A kép forrása: Steam
Az ugyan eléggé egyénfüggő, hogy valakinek Washington (és annak vonzáskörzete) vagy a Mojave sivatag tetszik-e jobban, ám abban szinte mindenki egyetértett, hogy a New Vegas minden téren jobban sikerült, mint a Bethesda alkotása – és nem azért, mert az ne lett volna közel tökéletes, pusztán olyan fűszereket adott hozzá az Obsidian a recepthez, melyeknek hála még ízletesebb lett a végeredmény. A sokkalta kidolgozottabb RPG elemek, a többféleképpen megoldható missziók, a hangsúlyosabb sztori, a hibátlan forgatókönyv és az emlékezetes karakterek (élükön természetesen a címadó várost irányító Mr. House-szal) mind-mind hozzájárultak ahhoz, hogy cikkünk alanya mostanra valódi klasszikussá vált, melynek folytatásáért (vagy épp felújításáért) évek óta könyörögnek a fanok. Jól mutatja az alkotás népszerűségét, hogy már nagyban készül hozzá egy rendkívül ambiciózusnak tűnő rajongói projekt a Fallout: Nuevo México képében, az Amazon Emmy-díjas adaptációnak második évada pedig New Vegas csillogó fényei közé kalauzolja majd a nagyérdeműt (legalábbis a lezárás alapján), holott ez a felvonás „csak” egy mellékágnak tekinthető a számozott epizódok mellett.
A rovat korábbi részeit INNEN tudjátok elérni.
A borítóképek forrása: Bethesda Softworks, Obsidian Entertainment
