Minden ember életében vannak olyan videójátékok (egy legalábbis biztosan), amit – egy klasszikust idézve – mindig, minden körülmények között képes elővenni némi önfeledt szórakozás erejéig. Nálam (többek között) a Grand Theft Auto-széria egyes epizódjai, nevezetesen a Vice City és a San Andreas esik bele ebbe a kategóriába, mivel ezt a két remekművet bármikor szívesen nyüstölöm, hála az általuk biztosított szabadságnak, na meg persze a semmihez sem hasonlítható hangulatnak. Az előbbi ráadásul máig ott tanyázik a kedvenc videójátékaim között, ami leginkább annak köszönhető, hogy a Need for Speed: Underground 2 mellett ez volt az első program, ami felpattant a saját PC-mre. Ebből kifolyólag már akkor is megrohannak az emlékek, ha csak rágondolok a Rockstar North napfényben fürdőző remekművére, ami szinte minden téren előrelépést jelentett az elődjéhez képest – mindezt úgy, hogy alaposan fel volt adva a lecke a készítők számára.
A kép forrása: Rockstar Games
A 2001 októberében berobbant GTA 3 ugyanis túlzás nélkül paradigmaváltónak bizonyult, hiszen amellett, hogy talajszintre költöztette az előző részek magasan szálló kameráját, lerakta annak a műfajnak az alapkövét, amit ma sandboxként ismer a világ, és amelyben még mindig a Rockstar Games gurítja a legnagyobbat – elég csak a 6. fejezetet övező felhajtásra gondolni. Egy ilyen instant klasszikus értelemszerűen jó nagy cipőben jár, így aztán senki sem hitte volna, hogy a stúdió képes lesz ennyire rövid idő alatt megismételni (hovatovább: túlszárnyalni) a bravúrt, pláne úgy, hogy cikkünk főszereplője egy mezei kiegészítő pakknak indult, csak később lett belőle teljes értékű folytatás. Márpedig a 2002. október 29-én debütált Grand Theft Auto: Vice City már a szimpla felütésével ledöntötte az egekben lustálkodó léceket, a brigád ugyanis a ’80-as évek Miamiját vette alapul a munkálatok során, a bűn színes-szagos városa pedig valódi felüdülést jelentett Liberty City (avagy New York) szürke masszája után. Persze eléggé szubjektív, hogy kinek melyik miliő tetszik jobban, de jómagam több olyan embert ismerek, aki szívesebben korzózik az Ocean Beach fürdőruhás hölgyekkel és urakkal tűzdelt utcáin, mint mondjuk Portlandben. A választott helyszínnek köszönhetően ráadásul változatosság terén is a Vice City nyeri a „viadalt”, mert bár az előző felvonásban is jól elkülönültek egymástól az egyes városrészek, ezúttal lényegében pillanatok alatt meg lehetett mondani, hogy melyik nagyobb szigeten vegzáljuk a derék polgárokat – és akkor még nem is említettem Starfish Islandet és az InterGlobal Films stúdiójának otthont adó Prawn Islandet.
A kép forrása: IMDb
Bejárható terület és atmoszféra szempontjából tehát múltidéző körútunk legújabb állomásáé a pont (ismételten kihangsúlyozom: szerintem), ám talán még ennél is fontosabb, hogy sztori és karakterek szintjén is képes volt felülmúlni a korábban látottakat – kezdve rögtön az ártatlan báránykának éppenséggel nem nevezhető főszereplővel. Bár a GTA 3 megjelenésekor nem igazán jelentett problémát Claude némasága (pláne úgy, hogy meg is lett magyarázva a dolog), a 15 éves börtönbüntetéséből szabadult, majd rögtön ezt követően slamasztikába keveredett Tommy Vercetti rámutatott arra, hogy mennyivel jobb, ha képes megszólalni az általunk irányított protagonista. Már csak azért is, mert a Vice City története sokkalta több szereplőt mozgatott, mint a széria első 3D-s fejezete, a 8000 sornyi dialógus (ez egyébként négyszer több, mint a 3-ban) pedig gondoskodott arról, hogy alaposan megismerjük a legkülönfélébb körökben mozgó bűnözőket. A cselekmény kibontásához alaposan hozzájárult a 90 percnyi, többnyire motion capture technológiával felvett átvezető animáció, valamint a tény, hogy olyan ismert színészek szólaltatták meg a képernyőre varázsolt figurákat, mint a 67 éves korában elhunyt Ray Liotta, Burt Reynolds, Dennis Hopper, Danny Trejo és Luis Guzmán – hogy miért nem alkalmaz már a Rockstar ilyen kaliberű sztárokat, arról a 20. évforduló alkalmából íródott cikkben értekeztem bővebben. A játék minden egyes porcikáján érződött tehát, hogy „némileg” nagyobb büdzséből gazdálkodtak a szakik, a prezentáció és a sztori (amit amúgy bevallottan Brian De Palma ikonikus filmje, A sebhelyesarcú ihletett) mellett pedig még a játékmenetet is sikerült megbolondítani néhány extra árnyalattal.
A kép forrása: VG247/Rockstar Games
Az alapok persze változatlanok maradtak, hiszen egy év alatt még a Rockstar Games sem képes csodát művelni, ám az a kevéske újdonság bőven elegendőnek bizonyult az üdvösséghez. Sokan örvendeztek például a motorok bevezetése miatt, amik nemcsak gyorsabbá, de látványosabbá is tették a közlekedést (hát még az milyen látványos volt, amikor egy ütközést követően repültünk „néhány” métert, nemde?), de a helikopter is nagyszerű adaléknak bizonyult. A kevésbé pacifista lelkületű rajongók pedig az alaposan kibővült fegyverarzenál (különös tekintettel a közelharci eszközökre) láttán csettinthettek egy nagyot, melynek hála még élvezetesebb volt az ámokfutás – pláne, hogy 110 egyedi NPC rótta az utakat, tehát a változatosság a vérfürdő közepette is gyönyörködtetett. Üröm az örömben, hogy az irányítást és a harcrendszert lényegében egy az egyben átemelték a GTA 3-ból, így továbbra is választanunk kellett a lövöldözés és a mozgás között, Claude-hoz hasonlóan pedig Tommy is allergiás volt a vízre – ezen a fronton a San Andreas hozta el a várt áttörést.
A kép forrása: IGDB
Ahogy azt a mellékelt ábra is mutatja, a Vice City minden elemében előrelépést jelentett a 3. etaphoz képest, ebből adódóan pedig nem meglepő, hogy cikkünk alanyát ma már nagyobb klasszikusként tartják számon, mint a szó szerint forradalmat hozó elődje. A helyszín (valamint az ősidők óta tartó várakozás) miatt egyébként a GTA 6-tal szemben is óriásiak az elvárások, mivel borítékolható a VC-vel való összehasonlítás, de mivel a Rockstar Games még nemigen okozott csalódást a közönségnek (a GTA 4 botrányos PC-s portját leszámítva), nem valószínű, hogy aggódnunk kellene a minőség miatt – persze a ’80-as évek azért hiányozni fognak néhány embernek.
A rovat korábbi részeit INNEN tudjátok elérni.
A borítóképek forrása: IGN Nordic, IGDB