Jó, költői túlzás is volt a felvezetésben, de attól még a tény tény marad, hogy év elején még nagy lelkesedéssel oszotta meg a hírt a nagyvállalat videójátékos részlege, miszerint a következő Tomb Raider-játékkal még a Marvel's Avengers-szen dolgozó szakemberek is foglalkoznak, ráadásul Lara Croft legújabb kalandja még idén esedékes. Nos, az már sejthető, hogy ebből a következő egy hónapban már semmi sem lesz. Emellett nyáron az is kiderült, hogy a Crystal Dynamicsnél készülő, UE5 hajtotta játékon felül az Amazon a New World és a Lost Ark után újabb MMO-val kíván foglalkozni, méghozzá azzal a koreai Throne and Libertyvel, amelya NCSofthoz tartozik. A multiplayer játéknak a vállalat nemcsak Amerikában, de Európában és Japánban is nagyobb népszerűséget szeretett volna, méghozzá PC-n és konzolokon egyaránt.

amazongamesheader.jpg

A Bloomberg jelentése szerint az Amazon most több mint 180 munkavállalóját küldte el az Amazon Games részlegen, leállítva az üzletág azon részeit, amelyek a streamingre és a harmadik féltől származó játékok támogatására összpontosítanak. A vállalat az átalakítás részeként lezárja Game Growth és Crown Channel kezdeményezéseit is. „Ez nem egy olyan döntés, amelyet a vezetők egyik pillanatról a másikra hoztak meg; komoly megfontolások és jövő alapos áttekintésének eredménye volt” – jelentette ki Christoph Hartmann, az Amazon Games alelnöke.

pcguru-amazon-games-christoph-hartmann-elbocsatasok-job-cuts-leepites-kirugasok-megszoritas-tomb-raider-the-lord-of-the-rings-guruk-ura-f.jpg

(Kép: IGN.com)

Októberben az Amazon harmadik negyedévi eredményei láttak napvilágot, ami alapján a tavaly ősz óta tartó “költségcsökkentés” (mely során 270 000 ember került utcára) megtérült. A társaság bevétele 13%-kal, 143,1 milliárd dollárra nőtt a harmadik negyedévben, míg a nettó bevétel több mint a háromszorosára, 9,9 milliárd dollárra nőtt az egy évvel korábbi 2,9 milliárd dollárról. Hartmann azt írta, hogy az Amazon Games üzletág kiértékelése után a vállalat úgy döntött, hogy erőfeszítéseit és erőforrásait arra kell összpontosítania, hogy „most és a jövőben is nagyszerű játékokat biztosítson a játékosoknak” – áll a feljegyzésben. Ami lényegében azt jelenti, hogy jelenleg a Throne and Liberty, a Blue Protocol, a Tomb Raider és a The Lord of the Rings fejlesztésével foglalkozik a videójátékos részleg, de hogy ezek mikor jelenhetnek meg, arról még nincs hír.