• Az erőszakos játékok sikere jogos
  • Egyszerűen kikapcsolják az embert
  • KongFan személyes példákkal mondja el, miért

Gyakori jelenség a brutalitás és gyomorforgató erőszak a videojátékokban. De vajon miért szeretjük őket mégis? Milyen pozitív visszajelzést kapunk, ha lemészárolunk egy virtuális figurát? Szubjektív, de releváns válaszok következnek.

A véres és erőszakos játékokat gyakran előveszik a politikusok és szülők, hogy az ördög cimborájaként riogassák vele azokat az embereket, akik kevésbé jártasak ebben a témában. A legtöbb esetben egyébként az is kiderül, hogy ezeknek az embereknek sincs igazán fogalmuk arról, hogy mit is kritizálnak. Már a Doom és a Mortal Kombat fejlesztőit is támadták, extrémen erőszakos játékaik miatt. Nincs ez másképpen manapság sem.

A legtöbb nem játékos ember nem képes megérteni, hogy a játékokat is több korosztályoknak készítik, ugyanúgy, mint a filmeket és könyveket. Sőt, még korhatár besorolással is el kell látni őket! Ha egy 8-9 éves gyerkőc megvásárolja a 18+-os játékot, azért nem a fejlesztő a hibás. Csak tegyük fel a legegyszerűbb kérdéseket ezzel kapcsolatban! Honnan szerzi a pénzt vagy a bankkártyát a gyerek? Ki és miért adja oda neki a korhatáros játékot? Miért nem tudja a szülő, hogy mit csinál a gyereke? Mégis, valamiért mindenki másra kezd el mutogatni, ha a portája körül baj van. Ha az Egyesült Államokban, egy fiatal lemészárol egy másikat, 90 százalékig biztosak lehetünk abban, hogy valaki ajvékolni fog a videojátékok ellen. Manson már kiment a divatból, a filmek sem annyira trendik már. Valakire mindig fogni kell az ilyen esteket. Kényelmesebb.

Kissé talán el is kalandoztam. Aki nem csak felületesen foglalkozik a játékokkal, az tudja, hogy a véres címek is tudnak szórakoztatóak lenni. Megfelelő körítés kell, jó játékmenet, hangulat, megfelelő irányítás, ugyanúgy, mint bármelyik másik játékhoz. Csak az erőszaknak is kell, hogy meglegyen a miértje. Azért ha belegondolunk, a legtöbb játékban nem ártatlanokat kell mészárolni. Rendben, a GTA-szériában van erre is lehetőség, de nem hinném, hogy egy szellemileg és lelkileg ép és egészséges embert leköt 5-10 percnél tovább az, hogy lövöldöz a járókelőkre és sorban elüti őket. Egyébként szinte mindig gonosz, ellenséges katonákat kell legyűrnünk a játékokban. Vagy szörnyeket, robotokat, állandóan éhes dinoszauruszokat stb. Az ártatlanokra sokszor rá sem lehet támadni. Ha mégis, akkor annak oka van. A Spec Ops: The Line-ban például van egy eléggé döbbenetes jelenet. Ami rettentő megrázó, és egyáltalán nem szórakoztató. Illetve az, csak nem a napos oldal felől. Ha jobban belegondolunk, akkor rájöhetünk, hogy nem is egyszerű egy erőszakos játékot lefejleszteni. Pláne nem jót, ami leköti az embert.

Vegyük egy átlagember napját! Hajnalban kel. Buszozik, hogy eljusson a munkahelyére. Ha szerencséje van, nem szórakozik vele a kaller, és nem ülik körbe viselkedészavaros emberek. Odabent a főnöke rálép a nyakára, bármit csinál. A munkatársai idegesítik, a nyomás rajta hatalmas. Ha szerencséje van, ledolgozza a 8-12 órát anélkül, hogy a káromkodásai száma átlépné az ezret. Hazaér hulla fáradtan. Szeretne egy kicsit kikapcsolódni. Mit is csináljon? Üljön le nézni egy magyar napi sorozatot, vagy valóság show-t, ami egyenlő az agyhalállal? Esetleg hallgasson meg egy egyetemi disszertációt, a kognitív disszonancia elméletről? Vagy üljön le egy feszültség levezető, erőszakos játék elé, és adja ki a napi stresszt a gonosz pixelekre? Naná, hogy az utóbbinak lesz a nagyobb az esélye. Több embert is megkérdeztem, és saját magamból kiindulva is tudom ezt. Egy kis lövöldözés a Max Payne 3-ban, egy kis csonkítás a Metal Gear Risingban, egy húzós nap után és az ember máris felszabadultabb. Feszültség levezetésnek nagyon is ideálisak az erőszakos játékok (persze itt is vannak kivételek, khm… Dark Souls).

Picit gondoljunk bele abba is, hogy milyen az emberi történelem! Állandó háborúzás, öldöklés, hódítás és pusztítás. Gyakorlatilag nincs olyan korszak, amiben ne ugrott volna egymásnak két csoport, nép, akármi. Akárhogy is nézzük, az emberbe bele van kódolva az erőszak és ezt az ösztönt visszafojtani legalább annyira káros tud lenni, mint felelőtlenül kiadni. Ezektől a kellemetlen érzéseket többféle módon meg lehet szabadulni. Sportolhatunk, jógázhatunk, hallgathatunk egy kis zúzós metált, nézhetünk akciófilmeket és játszhatunk erőszakos videojátékokkal is. Rajtunk múlik, mivel ütjük el az időt.

De vajon miért? Miért szeretünk öldökölni egy játékban? Miért szeretjük az akciófilmeket? Azért mert olyan helyzetbe keveredünk, amibe a valós életben valószínűleg soha, és ép eszű ember nem is akarna mondjuk egy Battlefield-zerű csatatérre kerülni (hivatásos katonáknak persze respect innen is). Így viszont elkerülhetünk egy adrenalinpumpáló alternatív világba, különösebb következmények nélkül. Nem kell félnünk tőle, hogy eltalál minket a golyó, hogy leharapja a fejünket a szörny, valós bántalmazás nem ér minket. A biztonságérzet mellett pedig, még jól is szórakozunk, kikapcsolódunk. Ha a karakterünk mégis pórul jár, hát istenem… morgunk egyet a bajszunk alatt, aztán visszatöltjük a szakaszt és megpróbáljuk újból. Aztán legyőzzük az ellenfelet, aki addig szívatott minket és máris halljuk a fanfárokat a fejünkben, és gonoszul vigyorgunk.

Egy verekedős játékban vagy egy hack ’n’ slashben, a játék gerincét fogja képezni a kombórendszer, a mozdulatok egybefűzése. Ezeket megtanulni és elsajátítani, majd a megfelelő helyzetben alkalmazni hatalmas sikerélmény tud lenni. Ha pedig mindezeket a játék brutális animációval jutalmazza, az jelzésértékű nekünk. Valamit jól csináltunk, itt egy kis virtuális kockacukor. Majd újabb és újabb mozgásokat tanulunk, legyőzzük a barátainkat egy kis Street Fighterben, és megint csak jól érezzük magunkat, hiszen valami olyat tudunk, amit a másik nem. Ugyanez a helyzet egy CoD-ban, vagy egy Gears of Warban. Igenis jól eső látvány az, ha az ellenfelünk egy szimpla hátraesés, vagy bukdácsolás helyett véres tetemmé válik, vagy szétrobban. Lehetne szolidabban? Lehetne, de akkor az élmény csorbulna és valahogy az egész nem érné el a megfelelő hatást. Vajon mennyien emlékeznének a kultikus Wolfenstein 3D-re, ha nem lehetne cafatokra lőni a nácikat? Milyen lenne a God of War, vagy a Dante’s Inferno, ha nem olyan véresesen szórakoztatóak, mint ahogy most is ismerjük őket. Vagy mennyire élményromboló lenne a Carmageddon, ha mondjuk zöld lenne benne a vér, vagy robotokat kellene elütni… Ööö… várjunk csak…

Fenyegetőzhetnek a politikusok, és ujjal mutogathatnak az önjelölt szakértők, hogy milyen rossz hatásai vannak a véres játékoknak. Mégis, legalább ugyanannyi ellenérvet fel lehet hozni. Puszta szórakoztatás, egy jó sztori, értékes gondolatok, akár egy erőszakos játék is tudja ezeket szállítani. Az igazán jó pedig egyszerre mindet. Akármennyire is próbálják ekézni őket, ezekre a címekre is lesz kereslet, míg világ a világ. És ez így is van jól.

Ezúttal is szeretnénk megkérdezni titeket is. Szerintetek mitől sikeresek az erőszakos játékok? Vannak érveitek? Ne tartsátok vissza!