Két szervezet, a Video Game History Foundation és a Software Preservation Network évek küzd azért, hogy létrejöhessen egy online archívum azoknak a videójátékoknak, amiket már nem gyártanak, nem szerezhetők be, illetve nem indíthatóak el a modern hardvereken. Mindez kutatási és történészeti célokat szolgálna, szóval Jóskapista nem mehetne fel a gamearchives.com-ra (most csak mondtam valamit), hogy elindítsa a most 25 éves GTA 2-t, helyette Pistajóska adhatna le igényt, hogy szeretné kipróbálni a játékot kutatási célokból, amit aztán elbírálnak. Úgy tűnik azonban, hogy mindez csupán álom marad - legalábbis egyelőre.

Mindehhez ugyanis az Egyesült Államok Szerzői Jogi Hivatalának kéne módosítást végrehajtania a DMCA-n (Digital Millennium Copyright Act), a digitális szerzői jogokról és azok védelméről szóló törvényen. A hivatal azonban egy 3 éves jogi procedúra lezárásaként elutasította mindezt, mivel szerintük homályos, hogy ki és mire használná az archívumot, illetve komoly kockázatot látnak benne a retro játékok piacára nézve.

A Video Game History Foundation képviselője korábban elmondta, hogy a 2010 előtt megjelent videójátékok 87%-a lényegében hozzáférhetetlen virtuálisan, és ha nem módosítanak a meglévő törvényeken, örökre elveszhetnek. A döntést szomorúan fogadták, de nem adják fel a harcot, hogy létrejöhessen egy online videójáték archívum.

Mit szóltok a témához?