• A Sony Interactive Entertainment és az RTS felvásárolta az Evo bajnokságot
  • A verekedős versenyek továbbra is multiplatform tornák lesznek

Ha verekedős játékok és e-sport, akkor nem kérdés, hogy melyik név jut először eszünkbe, az Evolution Championship Series, rövidebb és ismertebb nevén Evo ugyanis szép múltra tekinthet vissza. A versenyszéria pedig a jövőben új tulajdonos kezében folytatódik, a Sony Interactive Entertainment és az Endeavor által frissen alapított RTS bejelentették ugyanis, hogy az ő tulajdonukba kerültek a jogok.

a-sony-felvasarolta-a-vilag-legnagyobb-verekedos-esport-versenyet.jpg

Az augusztus 6. és 8., valamint augusztus 13. és 15. között esedékes Evo 2021 Online tehát már a két új tulajdonos közös szervezése lesz, a tapasztalat hiányától ugyanakkor nem kell tartani, az Evo társalapítói, Tony és Tom Cannon ugyanis továbbra is jelen lesznek, mint kiemelt tanácsadók.

Az idei bajnokságban ezúttal is számos játékban csaphatnak össze a világ legjobbjai, melyek közül négy már most ismert: ezek a Guilty Gear: Strive, a Mortal Kombat 11 Ultimate, a Street Fighter 5: Champion Edition és a Tekken 7. Mindemellett megerősítették azt is, hogy hiába a Sony az egyik új tulajdonos, az Evo nem válik PlayStation-exkluzív versenysorozattá, hanem a többi platform is képviseltetni fogja magát a jövőben is.