• Két új játékon is dolgozik Sam Barlow
  • Az egyik a Silent Hill: Shattered Memories spirituális utódja

Bár Sam Barlow neve elsősorban a Silent Hill franchise kapcsán vált ismertté (ő volt az Origins és a Shattered Memories vezető dizájnere, illetve írója), végül a Konami horrorszériájának parkolópályára kerülése után, indie-ként is megtalálta a számítását, hiszen két élőszereplős kalandjátéka, a Her Story és a Telling Lies komoly elismerésben részesült. Jelenleg épp egy titokzatos projekten dolgozik, de kiderült, hogy már az ezt követő játékának előkészülete is megkezdődött.

a-silent-hill-shattered-memories-spiritualis-utodjan-dolgozik-a-jatek-dizajnere-es-iroja.jpg

Az egész tulajdonképpen egy szerencsés ráhibázás következtében derült ki, Barlow ugyanis azt írja a Twitteren, hogy egy interjúban rákérdeztek nála a Silent Hill: Shattered Memories esetleges folytatására. Ő azonban nem nagyon tudott mit válaszolni erre, méghozzá azért, mert jelenleg pont ezen munkálkodik – nem tényleges folytatáson persze (ahhoz a Konami is kellene), sokkal inkább spirituális utódon.

A Shattered Memories – amely tulajdonképpen az első Silent Hill történetének újragondolása volt – 2010 februárjában jelent meg Európában Wii-re, PS2-re, valamint PSP-re, és bár nem lett a széria legnépszerűbb epizódja, az évek során igazi kultjátékká nőtte ki magát.