Lehet vitatkozni azzal, hogy játékokból milyen a termés évről-évre (2024-ben például szerintem nagyon gyászos volt), de horrorfilmekből valahogy minden évben sikerült lepakolni az asztalra több emlékezeteset is. Hozzánk csak most jutott el a Nosferatu, de ott volt tavalyról a Strange Darling vagy a Late Night with the Devil, esetleg A szer (The Substance), aminél én szórakoztatóbb testhorrort már évek óta nem láttam a mozikban. 2025 is bővelkedni fog remek horrorfilmekben, úgyhogy mi most ezekből szedtünk össze néhányat, amikre érdemes lehet odafigyelni.

Presence (Jelenlét)

A film érdekessége, hogy végig egy entitás, egy házat kísértő szellem szemszögéből játszódik. Évek telnek el, új család költözik be, a szellem pedig követi őket mindenhová. Steven Soderbergh rendezett már különleges filmeket, például ott volt a Tébolyult, amit teljes egészében egy iPhone-nal rögzített, viszont a Presence (Jelenlét) a horror eszközeivel is dolgozik – értsd: a film felettébb látványos, ügyesen megvalósított, ugyanakkor hátborzongató is lesz egyben. Premier: február 6.

Companion (Társ)

A film szereplőgárdájában Sophie Thatcher (A mumus) mellett a The Boys sztárja, Jack Quaid is feltűnik, a sztori pedig néhány fiatalról szól, akik csak jól akarják érezni magukat az egyikőjük házában egy hétvégén. Persze hamar kiderül, hogy mindenki másért van ott, mást akar és másra vágyik – az indulatok elszabadulnak, a szereplők pedig hullani kezdenek. Premier: január 30.

Return to Silent Hill

Christophe Gans, aki a 2006-ban bemutatott Silent Hill – A halott város című filmet rendezte, 18 év után visszatér egy vadonatúj résszel. A Return to Silent Hill nagyrészt a Silent Hill 2 adaptációja lesz, amiben ugyebár James Sunderland kap levelet halottnak hitt feleségétől. Két éve már kiderült, hogy egy új karakter, Jacob Crane is szerepet kap a sztoriban, így a cselekmény némileg eltérhet az eddig ismerttől. Premier: 2025-ben.

Wolf Man (Farkasember)

Leigh Whannel (Fűrész, Upgrade) A láthatatlan ember után ismét egy Universal-szörnyhöz nyúlt, amely szőrös, vérszomjas és ha átváltozik, akkor ember legyen a talpán, aki ki mer állni ellene. A Farkasember a modern horrorfilmek világát keveri az egyik legrégebbi rémfilmes karakter mitológiájával, a főszerepet pedig korunk egyik legtehetségesebb színésze, Christopher Abbott kapta. Minden adott egy kellemesen hátborzongató moziélményhez! Premier: január 16.

M3GAN 2.0

Nem mondanám, hogy a M3GAN egy kiemelkedő horrorfilm volt, viszont a címszereplő gyilkos baba karaktere miatt kifejezetten jól szerepelt mind a hazai, mind a külföldi mozikban, így valahol borítékolható volt, hogy elkészül hozzá a folytatás. A rendező szerint a M3GAN 2.0 sokkal jobban körbe fogja járni a mesterséges intelligencia témakörét, illetve természetesen az ijesztgetésekre és véresebb jelenetekre is szeretnének rátenni pár lapáttal. Premier: június 27.

Fear Street: Prom Queen (A félelem utcája: A bálkirálynő)

A Netflixre készült, Leigh Janiak által jegyzett A félelem utcája (Fear Street) trilógia egy meglehetősen üde színfoltja volt az elmúlt évek horrorfilmes felhozatalának, mert bár mindegyik felvonásnak akadt egy-két apró hibája (különösen az 1666-ba kalauzoló harmadik résznek), a hangulat és a karakterek bőven elvitték a hátukon a Shadyside nevezetű kisváros rejtélyes gyilkosságait. A következő felvonás az 1992-es The Prom Queen (A bálkirálynő) könyv alapján készül és egy igencsak izgalmas slashernek néz ki. Premier: 2025-ben.

Final Destination: Bloodlines

A 2000-ben indult Végső állomás (Final Destination) azon horrorfilmes franchise-ok közé tartozik, aminek nemcsak az első, de a második és harmadik részét is kifejezetten kedveltük, úgyhogy örömmel fogadtuk a hírt, hogy elkészül a Bloodlines. Ezzel az alkotók egyfajta rebootot akarnak összehozni, hasonlóan a modernkori Sikoly-filmekhez. Az biztos, hogy a Bloodlines IMAX-ben is megtekinthető lesz, vagyis elég nagy hangsúlyt fektetnek a látványra, ami mind tudjuk, hogy egy Végső állomás film esetében mit jelent: minél brutálisabb elhalálozásokat. Premier: május 16.

Saw XI (Fűrész 11)

Vannak elképesztően sok epizódot számláló horrorszériák, de még azok közül is kiemelkedik a 2004-ben indult Fűrész, amelynek már a 10. felvonása került a mozikba 2023 szeptemberében. Hihetetlen, hogy Jigsaw már a 2006-os Fűrész 3-ban meghalt, de azóta folyamatosan vissza-visszarángatták, mivel a forgatókönyvírók mindig találtak egy kiskaput, amivel bele tudták szuszakolni az adott rész történetébe. Nem volt ez másképp a 10. résznél, és nem lesz másképp a 11. felvonás esetében sem. Egy biztos: mivel ismét Kevin Greutert rendezheti az új részt, még az eddigieknél is véresebb és gyomorforgatóbb csapdákra van kilátás. Premier: szeptember 26.

The Monkey (A majom)

Egy újabb Stephen King adaptáció, méghozzá a Longlegs – A rém rendezőjétől. A majom című rövid sztori eredetileg 1980-ban jelent meg, majd bekerült az 1985-ös Csontkollekció című novelláskötetbe is. A történet szerint az ikerpár, Hal és Bill rátalálnak a padláson édesapjuk egykori játékára, azaz egy cintányéros csimpánzra. Ezután borzalmas halálesetek követik egymást, és végül a fiúk megszabadulnak a játéktól, ám hosszú évek múlva ismét elkezdenek megmagyarázhatatlan módon hullani az emberek, ezért a testvérek összefognak, hogy megpróbálják valahogy megtörni az átkot. Premier: február 27.

Predator: Badlands

A Predator-franchise novemberben tér vissza a mozikba Dan Trachtenberg (Cloverfield Lane 10, Préda) Predator: Badlands című filmjével, amiben Elle Fanning is szerepet kapott. A rendező most ismét egy szokatlan megközelítést alkalmaz és főszereplőnek teszi meg a Ragadozót, elérve ezzel, hogy a nézők szorítsanak neki a film cselekménye alatt. Premier: november 7.

Sinners

A Sinners különlegessége, hogy Michael B. Jordan – aki a Fekete Párduc és a Creed után ismét együtt dolgozott Ryan Cooglerrel – dupla-szerepben tűnik fel, ugyanis ikertestvéreket alakít. Ezek az ikertestvérek (Jordan) megpróbálják maguk mögött hagyni zűrös életüket, és visszatérnek szülővárosukba, hogy újrakezdjenek mindent, ám rájönnek, hogy ott még nagyobb gonosz várja őket – konkrétan vérszívó vámpírok. Premier: március 7.

The Gorge

A The Gorge című filmben két magasan képzett ügynököt (Miles Teller és Anya Taylor-Joy) egy hatalmas és szigorúan titkos szurdok ellentétes oldalán lévő őrtornyokba küldenek, hogy megvédjék a világot egy titokzatos gonosztól, amely odalenn leselkedik rájuk. A rendezői székben Scott Derrickson (Sinister, Fekete telefon), Teller és Taylor-Joy mellett pedig Sigourney Weaver is szerepel a hátborzongató filmben. Premier: február 14.

28 Years Later (28 évvel később)

Danny Boyle és a tavaly a Polgárháborúval hatalmasat taroló Alex Garland ismét összeálltak, hogy elhozzák nekünk a széria harmadik felvonását, amelyben a túlélők egy szigeten próbálnak boldogulni, azonban alkalomadtán ki kell merészkedniük a vadonba – az előzetes alapján lőfegyvereik már csak a katonáknak vannak és a túlélők inkább íjjal lettek felszerelve. Teljesen új karaktereket kapunk Jodie Comer, Aaron Taylor-Johnson és Ralph Fiennes személyében, akik a Szent-szigeten (Holy Island) kialakított közösségben élnek, miközben egész Angliát elpusztította a járvány, amelyet az első filmben láthattunk kitörni. Premier: június 20.

The Conjuring: Last Rites

Talán senki sem gondolta volna, hogy Ed Warren (Patrick Wilson) és Lorraine Warren (Vera Farmiga) hátborzongató nyomozásából egy egész filmes-univerzum sarjad, több folytatással és spinoffal, azonban minden véget ér egyszer, a negyedik felvonás pedig pontot tesz a nyomozópáros történetének végére. Természetesen Patrick Wilson és Vera Farmiga visszatérnek Ed és Lorraine Warren szerepében. A hivatalos cím The Conjuring: Last Rites (Démonok között: Utolsó rítusok), ami alapján talán ismét valamiféle ördögűzős témát kapunk. Premier: szeptember 5.

Until Dawn

Azt már tudjuk, hogy ez a film nem közvetlenül a 2015-ös játékot ülteti át nagyvászonra, hanem egy friss történetre fog koncentrálni. Peter Stormare ugyan ismét eljátssza Dr. Alan J. Hill szerepét (ő a játékban is megjelent), viszont mellette minden más teljesen új lesz. Elmondása szerint a film az Until Dawn univerzumában fog játszódni, de új történetet mutat be, méghozzá teljesen új, eddig nem ismert karakterek bevonásával. Bizakodásra adhat okot, hogy a film mögött David F. Sandberg, az Annabelle 2 – A teremtés és az Amikor kialszik a fény rendezője áll. Premier: április 25.

I Know What You Did Last Summer

Ahogy a Sikoly újra életre kelt, úgy a Tudom, mit tettél tavaly nyáron is vissza fog térni idén. A Jennifer Love Hewitt és Freddie Prinze Jr. főszereplésével készült Tudom, mit tettél tavaly nyáron filmek nem voltak ugyan túl jók, de kasszasikerek lettek, és igen nagy rajongótáborra tettek szert az évek során. Kezdődött minden az 1997-ben bemutatott Tudom, mit tettél tavaly nyáron (I Know What You Did Last Summer) című első résszel, majd ennek készült egy folytatása egy évvel később, Még mindig tudom, mit tettél tavaly nyáron (I Still Know What You Did Last Summer) címmel. Kevesen tudják, de 2006-ban jött egy harmadik rész is, Örökké tudom, mit tettél tavaly nyáron (I'll Always Know What You Did Last Summer), de ez valószínűleg olyan gagyi lett, hogy az agyam egyszerűen kitörölte számomra a létezésből. Premier: július 18.

V/H/S/8

Nagyon kedvelem a V/H/S filmeket, bár az elvitathatatlan, hogy ezeknek a minősége meglehetősen ingadozó. Több évig pihentetve volt a széria, majd a V/H/S/94 volt az első fecske, amely már a Shudder megbízásából készült. A Shudderről azt kell tudni, hogy kizárólag az USA-ban elérhető streaming-szolgáltatás – olyasmi, mint a Netflix, csak ezen kizárólag horrorfilmek és sorozatok (meg persze dokuk) kapnak helyet. Kinőtte már magát annyira, hogy komplett filmeket vásároljon meg vagy adjon pénzt az elkészítésükre és a V/H/S pont általuk kaphatott és kaphat a mai napig újabb részeket. Most már minden évben érkezik egy V/H/S (méghozzá októberben, tökéletesen időzítve a halloween-i szezonra) és ez idén sem lesz másképp. Premier: 2025 október.

Tinsman Road

Nem könnyű ma már a found-footage, vagyis az áldokumentum műfajban újat mutatni. Az Ideglelés igen magasra tette a lécet, és itt nem is kifejezetten a filmre gondolok, hanem a körülötte kialakult kultuszra. A The Outwaters 2023-ban érkezett és őszintén, én ezt a filmet a mai napig nem igazán tudom hová tenni. Pár fiatal elmegy benne a sivatagba forgatni, amikor is különös dolgok kezdenek történni, elszakadnak egymástól, némelyik meg is hal, közben meg alig látni valamit, úgy rángatják össze-vissza a kamerát. Meglepődve láttam, hogy a The Outwaters mennyi embernél betalált, a készítők pedig idén egy új filmmel állnak elő – ez lesz a Tinsman Road. A szinopszis ennyi: Egy fiatalember évekkel a húga tragikus eltűnése után nekiáll megkeresi a lány holttestét. Semmi mást nem tudunk egyelőre a filmről, viszont ha a The Outwaters példájából indulok ki, akkor ez is egy meglehetősen sokkoló és felkavaró found-footage alkotásnak ígérkezik. Premier: 2025-ben.

Ti melyik horrorfilmeket várjátok a leginkább ebben az évben? Kommentben írjátok meg nekünk!