Míg a Sonynál kis túlzással egymásnak adják a kilincset a sokak szerint teljesen felesleges felújítások (a cég legutóbb a Days Gone Remastered bejelentésével rajzolt kérdőjet az emberek feje fölé), addig van egy olyan csapat, ami valóban olyan klasszikusokat igyekszik megszépíteni/modernizálni (többnyire sikerrel), melyeken mély nyomot hagyott az idő vasfoga. A címből már bizonyára kitaláltátok, hogy arról a Nightdive Studiosról beszélünk, ami jelenleg épp a System Shock 2 felújításán ügyködik, korábban pedig a Quake-et, a The Thinget, és a Turokot is átköltöztette modern masinákra – a felsorlás persze közel sem teljes, hiszen rengetegszer bizonyított már a cég. Mivel a játékipar mostanra több évtizedes múltra tekint vissza, bőven van miből merítenie a brigádnak, létezik azonban egy olyan alkotás, amely már rég felkerült a fejlesztők radarjára, ám máig nem sikerült tető alá hozni a dolgot.
Minden bizonnyal kevés embernek kell bemutatnunk a No One Lives Forever (röviden NOLF) című mesterművet, a Monolith Productions 2000-ben született alkotása (valamint annak szintén zseniális folytatása) ugyanis valódi klasszikussá nemesedett az évek során, az elkallódott jogok miatt azonban nem nagyon volt lehetőség arra, hogy a csábos kémet, Cate Archert visszarángassák a nyugdíjból. Mivel az említett stúdió nemrégiben lehúzta a rolót, még inkább kérdésessé vált a franchise sorsa, a Nightdive viszont a nem túl ideális körülmények ellenére sem tett le arról, hogy modernizálja a James Bond-filmeket is megszégyenítő kalandot.
A stúdió vezetője, Stephen Kick, valamint az üzleti fejlesztésért felelős igazgató, Larry Kuperman a VGC-nek adott interjúban adott hangot az optimizmusának, bár mindkét szakember kiemelte, hogy egyelőre azért senki se kezdje el vágni a centit a remaster miatt, hiszen ők sem tudják, mit hoz a jövő. „Van egy bizonyos fokú kihívás, de ismétlem, nem tudhatjuk, hogy miként alakul a dolog. Mindenesetre továbbra is optimista vagyok ezzel kapcsolatban” – válaszolta Kuperman arra a kérdésre, hogy frusztrált-e, amiért a Nightdive-nak nem sikerült felújítania a játékot, a Monolith-ot pedig időközben bezárták. „Én is ezt a szót akartam használni, mert amikor az iparágban ilyen jellegű váltás történik, időnként kinyílik néhány ablak bizonyos dolgok előtt” – fogalmazott Kick. „Jelenleg tehát az optimizmus szakaszában tartunk. Úgy gondolom, van némi esély arra, hogy valami jó is kisüljön ebből [a Monolith bezárásából – a szerk.], de nem tudom. Túl friss a dolog” – tette hozzá. Arra a kérdésre, hogy feladják-e valaha a NOLF felélesztésére tett kísérleteket, mindkét interjúalany határozott nemmel válaszolt, szóval tényleg nem a Nightdive-on múlik a sokak által várt visszatérés.
A borítóképek forrása: IGN, CBR/Monolith Productions