Ajándékot választani a legegyszerűbb dolog a világon - feltéve, ha a célszemély megsúgja minek örülne, és vágyának tárgya beszerezhető a rendelkezésünkre álló keretösszegből. Ellenkező esetben viszont akadhatnak problémák, de most megpróbálunk több alternatívát is felsorolni, hátha kisegítünk még valakit az utolsó pillanatokban. Sok szerencsét!
1. Funko Pop figurák
Ezekkel gyakorlatilag nem lőhetünk mellé, mindössze egy kissé kell ismernünk szerettünk ízlését. Legyen szó filmhősökről, játékkarakterekről, vagy akár zenészekről, mindent IS megtalálhatunk figura formában. A normál változatok már 3-4 ezer forinttól kaphatók, de vannak olcsóbb, kisebb verziók, illetve nagyobb, világítós, vagy hangot adó kiadások is - persze több pénzért.
2. Random ajándéktárgyak
Ezeknek a nevében is benne van, hogy ajándék: kulcstartó, bögre, pénztárca, kulacs, póló, pulóver - a sort a végtelenségig folytathatnánk, egy a lényeg: olyan játékkal/filmmel kapcsolatos legyen a cucc, amit szeret a kiszemeltünk. Véletlenül se olyan, amit mi szeretünk, mert azt lehet, hogy hamar viszontlátnánk a Vaterán. Pár ezertől 15-20 ezerig is elmehetünk, minden csak attól függ, hogy mit, hol és mikor akarunk megvásárolni. Az ünnep közeledtével lehet érdemes olyan boltot választani, ahol raktáron van amit szeretnénk, és személyesen elmenni érte, mert a kiszállítás elég hektikus tud lenni az utolsó pillanatokban.
3. Játékok
Ez a leginkább magától értetődő kategória. Steamen és PlayStation-ön létezik ajándékkártya, illetve mindhárom platformon vásárolhatunk másnak is játékot. Érdemes még szétnézni az előfizetések között is, vagy csak egy borítékba egy fecnire ráírni, hogy "egy általad választott játék". 15 ezertől 30 ezerig kb. megvagyunk, kivéve ha gyűjtői kiadást vásárlunk.
4. Tartozékok, kiegészítők
Egy új kontroller, gamer füles, vagy gamer szék bármikor jól jöhet, és itt annyira nem is lehet mellélőni, ha az ismert márkákat választjuk. Hátrányuk, hogy 20 ezertől határ a csillagos ég, egy gamer szék többe is kerülhet, mint egy komplett játékkonzol.
5. Konzolok
Apropó konzolok: ha biztosra akarunk menni, és a pénz nem akadály, akkor a legjobb választás egy Xbox, vagy PlayStation konzol, közülük is érdemes Series X-et, vagy S-t választani, PS5-öt, vagy PS5 Prót. A legolcsóbb modell már 99.990 Ft-tól beszerezhető.
6. Gyűjtői szobrok
Na itt mélyül el igazán a nyúl ürege: a 26 ezres The Last of Us Joel figurától kezdve a 330 ezres BioShock Big Daddy-n keresztül egészen a másfél milliós The Witcher szoborig van itt minden, mi szem-szájnak ingere.
7. Futottak még: társasjátékok, LEGO készletek
Azul, Pandemic, Rizikó, Catan telepesei - hogy csak néhányat említsünk a nagyok közül. Persze vannak videójátékra épülő társasok is, ezért kerültek fel listánkra, bár az is igaz, hogy attól hogy valaki szereti a The Witcher 3-at, nem feltétlenül merülne el egy The Witcher: Old World társasban. A LEGO pedig mindig minden korosztálynak tökéletes, és egyre több a videójátékos témájú készlet: Minecraft, Mario, Sonic, Fortnite, Horizon, The Legend of Zelda, és Animal Crossing szetteket is beszerezhetünk.
8. Élményajándék
Ha gamingről van szó, nem egyszerű élményajándékot kigondolni, hiszen egy gémernek a legnagyobb élmény valószínűleg az, ha nyugalomban játszhat a kedvenc játékával. Ez viszont nem jelenti azt, hogy ne lehetne kreatívan megközelíteni a dolgot: ott van pl. a VR Vidámpark, ahol az egész család, akár közösen is kipróbálhat VR-játékokat, bármiféle kötöttség nélkül. De a vezetés szerelmeseit simán be lehet fizetni gokartra, a lövöldözős játékok szakértőit pedig lézerharcra, vagy neadjisten' egy élménylövészetre, ahol igazi fegyvereket is kipróbálhatnak.
Reméljük tudtunk segíteni, kellemes karácsonyi ünnepeket kívánunk előre is!