Tíz napon belül mozikba kerül az Üveg, M. Night Shyamalan pszichothriller-trilógiájának befejező része, a Sebezhetetlen és a Széttörve folytatása. A filmben – James McAvoy és Samuel L. Jackson mellett – újra feltűnik Bruce Willis, az amerikai filmtörténet egyik legfontosabb és legnépszerűbb alakja. Bár sokan egyszerű akciófilmes sztárnak gondolják a német származású művészt, valójában generációjának egyik legtehetségesebb alakjáról beszélünk. Sokan elfelejtik manapság, hogy mennyi filmben játszott, hogy milyen színes pályát tudhat maga mögött. Lássuk hát, milyen szerepeket öltött magára több mint harminc éves karrierjének első felében a máig ünnepelt színész-énekes.
Die Hard
Bruce Willis egy bűnügyi sorozatban, A simlis és a szendében tűnt fel Cybill Shepherd oldalán. Bár alapvetően jól sikerült szériáról van szó, mai szemmel talán egy kicsit avíttnak tűnhet. A Die Hard viszont teljesen időtálló produkciónak bizonyult az elmúlt évtizedekben. A nyolcvanas évek akciófilmes dömpingjéből jó pár kiemelkedő opusz fennmaradt (pl. 48 óra; A Beverly Hills-i zsaru; Éjszakai rohanás; Terminátor), a Die Hard viszont valamennyi közül a legklasszikusabbnak mondható. Ennek oka pedig főszereplőjében keresendő. Willis ugyanis nem egyszerű hollywoodi sztárrá vagy popkulturális ikonná vált, mint Nick Nolte, Eddie Murphy és Arnold Schwarzenegger. Az amerikai történelem és mítoszvilág egyik legnagyobb hősét, a Vadnyugat rendcsináló figurájának örökösét alakítja legtöbb filmjében. Azt a karaktert, amit előtte például John Wayne és Clint Eastwood öltött magára. Hozzájuk hasonlóan Willis sem egyszerűen eljátssza a republikánus Amerika férfiideálját. Valós személyiségéhez annyira illik a karakter, hogy teljesen eggyé vált John McClane-nel: nem pusztán alakítja, hanem egyenesen megtestesíti őt (ezt nevezik angolul personificationnek). Emiatt vált a többi sikerfilmmel szemben mitikussá, népmeseivé a Die Hard-széria és főhőse.
Ponyvaregény
Quentin Tarantino nagyon meg akarta szerezni Bruce Willis-t nemzetközi ismertséget hozó filmje, a Ponyvaregény stábjába. Pont mitikussága miatt válhatott a függetlenként induló rendező egyik kedvenc színészévé, hiszen saját filmjeit is rendre ilyen karakterekre építi. A Ponyvaregényben John McClane-ből egy boxoló gengsztert csinál (persze az órás történettel mögé teszi az amerikai történelmet) és színészi eszközpalettájának olyan színeit hozza kamera elé, amiket korábban nem mutathatott meg Willis. A Butch-os karakterszálnak lényegében nincs olyan jelenete, sőt olyan snittje, ami ne lenne azóta is emlékezetes, sokszor idézett rész vagy ne vált volna mémmé.
Négy szoba
Tarantino – miután kedvencét bevezette a művészfilmes univerzumba – újabb filmjébe szerezte meg. A Négy szoba volt az egyik első A-kategóriás mozi, amiben Willis teljesen elszakadt az akcióhőstől. Pazar paródiáját adja a kiégett, kábítószermámorban úszó, hedonista, milliomos hollywoodi producereknek. Kevesen emlékeznek rá, pedig nagyon érdekes maga a film, Tarantino része és Willis alakítása is.
12 majom
Terry Gilliam irányítása alatt folytatódott – és szerintem ekkor jutott egyértelmű csúcsára – Bruce Willis karrierje. Minden idők egyik legjobb sci-fijének főhősét a jövőből küldik vissza a kilencvenes évekbe, hogy a szennyezett levegő elől a jövőben a föld alá menekült emberiségnek megszerezze a pusztítást végző vírust, amiből aztán ellenszert készíthetnek. A Willis alakította karakter azonban rögtön a pszichiátriára kerül kissé félresikerült időutazását követően, és megkezdődik egy tragikus sorsú, esetlen férfi kálváriája. A 12 majomnak rengeteg rétege van (pl. a fogyasztói társadalom kritikája, a környezetvédelem kérdése, a pszichológia társadalmi szerepe) és több parádés színészi alakítást is látunk benne (pl. Brad Pitt, Madeleine Stowe), a film egyik legfontosabb rétege mégis a sebzett főhős személyes sorsa. Willis a film során teljesen kilátástalan küzdelmet folytat néhány információ megszerzéséért, végletesen megalázott és kiszolgáltatott helyzetekbe kerül, idővel még maga is elhiszi, hogy őrült. Gilliam művére a koronát a hősök között szövődő szerelem teszi. Ez Willis legsokoldalúbb és legérzékenyebb alakítása.
Az ötödik elem
Tarantino Ponyvaregénye után az akkortájt karrierje csúcsán járó Luc Besson is felfedezte, hogy milyen lehetőségekkel kecsegtet, ha egy ősamerikai akcióhősnek árnyaltabb személyiséget adunk és egy félig tömeg-, félig művészfilmes narratívába helyezzük. Az ötödik elem alapvetően látványos és akciódús sci-fi, szatirikus disztópia, de a Die Hard 3. (Az élet mindig drága) mellett Willis karrierjének legjobb beszólásai is ebben hallhatók.
Az utolsó emberig
Ami a Bosszúvágy-remake-kel nem sikerült tavaly, azt Walter Hill nagyon magas színvonalon oldotta meg 1996-ban. Az utolsó emberig az Akira Kuroszawa A testőr c. opuszából átdolgozott Egy maréknyi dollárért c. Sergio Leone westernből készült. Bruce Willis a nagy előd, Clint Eastwood öntörvényű és magányos Névtelen szőkéjének szerepébe került. Ám Hill néhány ponton rendesen megcsavarta a jól ismert alapszituációt. Egyrészt nem igazi westernt látunk. A cselekmény ideje valahol a XIX. századból eredeztetett westernfilmek és a modernitáshoz kötött gengszterfilmek világa között mozog, épp az átmenet idején. Ráadásul a Vadnyugat utolsó, legszegényebb és legromosabb határmenti városkájában játszódik a történet. Ide téved be a régi világ utolsó törvényenkívüli fegyverforgató hőse. Igaz, már ő sem lovon, hanem kocsival érkezik. A másik nagyon érdekes dolog, hogy az eredeti, szinte szenvtelen Eastwood karakterrel szemben a Willis alakította hős nagyon is függ a nőktől. Problémái tulajdonképpen nem is hazardírozó személyiségéből fakadnak, csakis nők iránti érzékenységéből. Mindenkinek ajánlott film, az egyik legjobb Bruce Willis mű.
Hatodik érzék
Shyamalan robbanásszerűen innovatív első alkotásában láthatjuk a klasszikus Willis-hős teljes ellentétét, egy nagyon érzékeny, gyöngéd, kifinomult, értelmiségi gyerekpszichológust. A film minden nyomasztó pillanata ellenére szívmelengető látni, ahogy a főhős játékos módszerekkel, lépésről lépésre egyre közelebb kerül a rémképekkel küzdő kisfiúhoz. Pártfogoltja szorongásainak feloldásával ő maga is eljut egy fontos felismerésig, ami hatalmas csattanóként jelentkezik a film végén. A Hatodik érzék akár még terápiaként is használható.
Sok alakítást lehetne még említeni a nyolcvanas-kilencvenes évekből (pl. Jól áll neki a halál; Az utolsó cserkész). Az ezredforduló után sem hanyatlott le karrierje, bár idővel egyre inkább visszatért klasszikus akciófilmes karakteréhez (ebben a tekintetben talán a Sin City és Shyamalan filmjei némileg kilógnak a sorból). Bruce Willis azonban ma is bőven több, mint egyszerű akcióhős. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy a nyolcvanas évek VHS-mámorban úszó akció- és izomkultuszát bőven túlélte. Sőt pályája csúcsát pont ezután, a kilencvenes években érte el. Más akciósztárokkal ellentétben Willis számtalan műfajban megmártózott, még a művészfilmek világa is befogadta és néhány szerepével igen távol került az 1988-ban megismert John McClane-től. A teljes képhez hozzátartozik, hogy színészi karrierje mellett zenél is. A nyolcvanas években két lemezt jelentetett meg (az első kifejezetten sikeres lett) és azóta is előfordult már párszor, hogy harmonikát ragadt és a mikrofon elé állt. Legközelebb azonban a moziban találkozhatunk vele január 17-én.
