Az emberek zöme sosem mondana nemet egy jó kis ingyenjátékra, éppen ezért a mostani ajánlat is könnyedén felkeltheti az érdeklődéseteket, pláne abban az esetben, ha szeretitek a szimulátorokat, és képesek vagytok jól menedzselni az időt, valamint az erőforrásokat. A Fanatical ugyanis a Kígyó évét ünnepelve Steam-kulcsokat osztogat a 112 Operator című 2020-ban megjelent alkotáshoz, amelyben – a nevéből adódóan – egy segélyhívó központban kell boldogulnunk, lehetőleg minél több embert megmentve.

Jutsu Games programja meglehetősen jó értékelésekkel bír a Valve áruházában, ami nem meglepő, hiszen rengeteg városban próbára tehetjük az ügyességünket és a rátermettségünket, miközben igyekszünk célba juttatni a mentőket, rendőröket és tűzoltókat – ezt egyébként a forgalom és az időjárás is képes megnehezíteni. A kemény munkával megkeresett pénzt aztán a járműpark, az eszközök és a személyzet fejlesztésére fordíthatjuk, szóval elég sok rétege van az opusznak.

A 911 Operator folytatásának is tekinthető produkció bezsákolásához mindössze annyit kell tennetek, hogy ellátogattok a Fanatical oldalára (amit INNEN tudtok elérni), majd feliratkoztok a hírlevélre, összekötitek a Fanatical fiókotokat a Steam fiókotokkal, végül pedig a kosárba dobjátok a programot és „elsétáltok” a virtuális kasszához. Az ajánlat még több mint három napig érvényes, a készlet azonban véges (a GG.deals szerint 100 000 kulcs van betárazva), szóval nem árt sietni. Jó szórakozást, na meg persze sikeres életmentést kívánunk!

A borítókép forrása: Steam