Talán többen is egyetértenek velem, ha azt mondom, hogy a The Witcher 4 leleplezése volt az idei The Game Awards legnagyobb meglepetése – persze nem azért, mert nem tudtunk a létezéséről, hanem mert a fejlesztés még csak néhány hete lépett az aktív szakaszába, így aztán nem hittük volna, hogy a CD Projekt RED bedob egy 6 perces előzetest. A Ciri főszereplésével érkező, Unreal Engine 5-öt használó dark fantasy RPG-ről szerencsére meg is tudhattunk ezt-azt a bemutatása óta, kiderült például, hogy ezúttal nem Jo Wyatt, hanem Ciara Berkeley fogja életre kelteni az Ősi Vér gyermekét, Geralt pedig biztosan feltűnik majd a kaland során, és talán még egy kis Gwentre is rávehetjük a Fehér Farkast.

Egy nyílt világú RPG esetében azonban az a legfontosabb kérdés (már a sztori és a karakterek milyensége mellett), hogy mekkora a bejárható terület, és milyen tartalmakkal van feltöltve a rendelkezésünkre álló terep. Ezen a téren elég könnyű elmérni az arányokat, elég csak a Just Cause-szériára vagy az Assassin's Creed-sorozat bizonyos részeire (például a Valhallára) gondolni, a jelek szerint azonban megnyugodhatnak az örök pesszimisták, a CDPR ugyanis nem tervez átesni a ló túloldalára.

A sokszor bizonyított csapat a Skill Upnak adott interjúban beszélt arról (1:13:45-nél kezdődik az ide vonatkozó részlet), hogy a térkép mérete körülbelül a The Witcher 3: Wild Hunt világához hasonlítható, tehát nagy, ugyanakkor nem túlzottan nagy játszóteret kapunk – remélhetőleg valamivel kevesebb kérdőjellel, mert Skellige vizein nem mindig pozitív kontextusban emlegettem a fejlesztőket. Ami a küldetések számát illeti, a The Witcher 4 játékigazgatója, Sebastian Kalemba és az executive producer, Gosia Mitrega szintén Geralt utolsó kalandjához hasonlította a programot, tehát számos érdekes kalandban vehetünk majd részt a fősodor mellett, az alkotók pedig duplán aláhúzták, hogy a minőség ezúttal is előnyt élvez a mennyiséggel szemben, így aztán nem igazán kell tartanunk az MMO-kat idéző fetch questektől és a banális sztoriktól – legalábbis az ígéretek szerint. Egyelőre minden jel arra mutat, hogy Ciri történetének első (pontosabban sokadik, de most ugye valóban ő kerül a középpontba) fejezete képes lesz felérni az előző trilógiához, szóval bízzunk benne, hogy egy újabb kimagasló fantasy szerepjátékkal leszünk gazdagabbak néhány év múlva.

A borítóképek forrása: Game Rant, Reddit